Törökország egyik legjelentősebb díját kapta meg Bíró András Zsolt

A Türk Világ kutatásának céljára létrehozott, A TürkVilág Kutatásának Alapítványa (Türk Dünyası Araştırmaları Vakfı) a két éve elhunyt tudós alapító, Professzor Turan Yazgan emlékére létrehozott egy nemzetközi díjat. Az alapítvány saját, államilag elismert képzést nyújtó egyetemet tart fenn Törökországban és Azerbajdzsánban. Évente számos, történelmi témájú könyvet és folyóiratot jelentet meg, nemzetközi konferenciákat és kulturális találkozókat […]

Magyarország és Azerbajdzsán immár stratégiai partnerek

Kedden munkalátogatásra Budapestre érkezett Ilham Aliyev, Azerbajdzsán elnöke. Azerbajdzsán és Magyarország között eddig meglévő rendkívül jó kapcsolatok tovább bővültek, a két ország stratégiai partnere lett egymásnak. A kormánydelegációk délelőtti plenáris megbeszélése után több területet is átfogó egyezmények aláírására került sor az Országházban, majd Orbán Viktor és Ilham Aliyev közös sajtónyilatkozatot tett. Ezután mindketten beszédet mondtak a Magyar-Azerbajdzsán Üzleti Fórumon. Érdemes […]

91 éve teremtették meg a modern Törökországot

Ma, október 29-én tartják Törökország legnagyobb állami ünnepét. 1923-ban ezen a napon kiáltották ki a Török Köztársaságot. A jeles nap alkalmával a magyar közmédiák tematikus napot tartanak. Az M1, Duna Tv, Kossuth Rádió mai adásaiban kiemelt helyet kapnak a török témák. 1923-ban zárult le a török függetlenségi háború, melyet Mustafa Kemal, tiszteletbeli nevén Atatürk (azaz […]

Magyarországra látogatott a türkmén elnök

Június 18-ától kétnapos hivatalos látogatásra érkezett Magyarországra Gurbanguly Berdimukhammedow, Türkmenisztán elnöke. A magas szintű elnöki találkozók után Magyarország és Türkmenisztán közötti gazdasági együttműködési megállapodást illetve tudományos és kulturális együttműködési megállapodást, és oktatási együttműködési programot írtak alá. Az elnöki látogatás zárestéjén Áder János köztársasági elnök díszvacsorán látta vendégül a türkmén delegációt, a vacsorán részt vett Bíró […]

Magyarország megfigyelői státust kapott a Török Nyelvű Országok Parlamenti Közgyűlésében

A Magyar Turán Alapítvány évek óta folyó kitartó munkája és a magyar kormány keleti nyitás politikája fokozatosan meghozza gyümölcsét. Az örvendetes hír kapcsán tovább erősödik a hun és türk tudatú népek összefogása, és mélyebb együttműködési lehetőségek épülhetnek ki az eljövendő időszakban. Az augusztus 8-10. között megrendezésre kerülő Kurultaj Magyar Törzsi Gyűlésen a TURKPA országok népes […]

Azerbajdzsán – Kurultaj – Magyar Nap

Azerbajdzsáni állami és alapítványi szervezetek rendezésében Kurultaj – Magyar Nap lesz Baku belvárosában a történelmi várnegyedben (Içeri sahar) található Art Garden impozáns történelmi kiállítótermében. A Magyar Turán Alapítvány 13 fős küldöttséggel utazott ki a rendezvényre, ahol koncertet, harci bemutatót és tudományos előadást is megtekinthetnek a Kurultaj – Magyar nap látogatói. A jövő hét közepén megrendezésre […]

A Kurultaj híre Indiában

Indiában, három évente nagy konferenciát rendeznek a világ ősi kultúráiról. A legutóbb Haridwar városában megrendezésre kerülő konferencián, a szervezők kérésére, a magyarországi Kurultaj került bemutatásra. A Magyar Törzsi Gyűlésről és a magyar őshagyományok ápolásáról Sólyomfi-Nagy Zoltán, a Kurultaj egyik szertartás vezetője tartott előadást a haridwari szanszkrit egyetemen.

Türkmenisztán – a lovas hagyományok országa

Február 14-én gazdasági együttműködési megállapodást kötött Magyarország Türkmenisztánnal. A keleti nyitás stratégiájának egyik kulcsfontosságú területe a közép-ázsiai térséggel való gazdasági kapcsolatok intenzívebbé tétele. Türkmenisztán Magyarország harmadik legjelentősebb kereskedelmi partnere a közép-ázsiai térségben. Azonban a türkmének országáról kevésbé tájékozottak a magyar emberek. A mostani cikkünkben szeretnénk dióhéjban szólni Türkmenisztánról, mely országgal már évek óta jó kapcsolatokat alakított […]