Észak-Ciprusi konferencián jártunk – Girne városában

Az elmúlt hétvégén tartották az Észak-Ciprusi Török Köztársaságban Girne városában az I. „Ciprus Kutatása” Nemzetközi Konferenciát. A rendezvény a fiatalok hazafias nevelésével és oktatásával foglalkozó szervezetek, valamint a Török Köztársaság Észak-ciprusi nagykövetsége rendezésében valósult meg. A Dr. Fazil Küçük és Rauf Raif Denktaş néhai Észak-Ciprusi államférfiakról elnevezett konferenciára meghívást kapott a Magyar-Turán Alapítvány is. A […]

Lemondott Nurszultan Nazarbajev Kazakisztán elnöke

Ma, március 19-én, a kazakisztáni központi televíziós csatornákon Nurszultan Nazarbajev Kazaksztán elnöke bejelentette, hogy lemond államfői tisztségéről. Harminc éve vezette államfőként az országot Nurszultan Abisuly Nazarbajev, megköszönte a kazak népnek, hogy megbízták és a szavazataikkal támogatták őt. „Meghajolok népem előtt, akik támogattak engem. Most biztosítanunk kell, hogy a fiatalok hatalomra jussanak”. A világ 9, legnagyobb […]

Sportdiplomáciai díjjal tüntették ki a Kurultaj főszervezőjét Bíró András Zsoltot

A „Sportkapcsolatok fejlesztéséért” címmel tartott díjátadó ünnepséget a Nemzeti Versenysport Szövetség január 23-án a New York Palotában. A Nemzeti Versenysport Szövetség elnöke, Dr. Mészáros János és a Nemzetközi Fair Play Bizottság elnöke, Dr. Kamuti Jenő meghívására 40, hazánkban akkreditált diplomáciai képviselet sportdiplomáciával foglalkozó képviselője és a hazai sportélet neves szereplői töltötték meg a New York […]

Turán nagygyűlés és emlékdíj átadás Isztambulban

A törökországi Türk Dünyasi Araştırmalari Vakfi (Türk Világ Kutatásának Alapítványa) a Magyar Turán Alapítvány küldöttségének részvételével a Türk-világ egyik legnagyobb gyűlését tartotta az elmúlt hétvégén Isztambulban.   A nagygyűlés egyben a Prof. Turan Yazgan emlékére alapított díj (aki a türk népek és kultúrájuk kutatására áldozta az egész életét, valamint ezen kutatások koordinálására alapítványt hozott létre), […]

Magyar gyásznap a román ünnep – a magyarok nem ünnepelnek!

Románia 1990-ben tette meg nemzeti ünnepévé december elsejét: 1918-ban ezen a napon rendezték meg Gyulafehérváron azt a román nemzetgyűlést, amelynek résztvevői kimondták Erdély egyesülését a Román Királysággal. Bár három héttel később, 1918. december 22-én a Kolozsváron megrendezett magyar népgyűlés résztvevői megkérdőjelezték az akkor 2,5 milliós erdélyi és bánsági románság jogát ahhoz, hogy ötmillió lakos nevében eldöntsék […]

95 éve született meg a modern Törökország

Október 29-én tartják Törökország legnagyobb állami ünnepét. 1923-ban ezen a napon kiáltották ki a Török Köztársaságot. A jeles nap alkalmával visszatekintünk a korabeli Törökországra, ahol a trianoni Magyarországgal ellentétben a török nemzeti hadseregnek sikerült elérnie azt, hogy megváltoztassák a győztes nagyhatalmak által rájuk kényszeríttet békediktátumot. 1923-ban zárult le a török függetlenségi háború, melyet Mustafa Kemal, tiszteletbeli nevén Atatürk (azaz a Törökök […]

Magyar éremeső a Nomád Olimpián! – Újabb aranyérmeket szerzett a Magyar Turán Szövetség csapata!

Kiváló eredményeket ért el eddig a magyar csapat a Kirgizisztánban megrendezett III. Nomád Világjátékokon. Az eddigi érmek mellé a tegnapi nap során újabb 3 magyar aranyérmet szerzett a Magyar Turán Szövetség csapata. A magyar csapat, szeptember 6. délutánjáig összesen 12 érmet szerzett: 4 arany, 4 ezüst és 4 bronz érmet! A kitűnően szereplő magyar csapat […]

Nomád Világjátékok – a Magyar Turán Szövetség megnyitója a Kircsin-völgyben

A kirgizisztáni World Nomad Games a világ legnagyobb tradicionális sport viadala és a magyarországi Kurultáj – Magyar Törzsi Gyűlés testvér rendezvénye. A Nomád Világjátékok európai partnere pedig a Kurultájt is szervező Magyar Turán Szövetség, amely az a megtisztelő felkérést kapta a kirgiz szervezőktől, hogy a hagyományőrző völgy nyitó programját megtartsa. Alább megtekinthető egy rövid összeállítás […]

Magyarország készen áll a magyar-türk együttműködés új fejezetének megnyitására

Kirgizisztánban harmadszor rendezik meg Nomád Világjátékokat, mely a világ legnagyobb tradicionális sport viadala a magyarországi Kurultaj – Magyar Törzsi Gyűlés testvér rendezvénye. A tegnap esti ünnepélyes megnyitót megtisztelte jelenlétével Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke. Ma pedig a türk nyelvű államok együttműködési tanácsának VI. ülésén vett részt. Magyarország készen áll a magyar-türk együttműködés új fejezetének megnyitására – jelentette ki […]