Újabb összefogás a Felvidéki Ősök Napja érdekében

Január 27–én a Magyar Turán Alapítvány elnöke Bíró András Zsolt, az alapítvány technikai igazgatója Varga Zoltán, a Felvidéki Turán és a Felvidéki Dalia Iskola vezetője Kopecsni Gábor együtt látogattak el Dunaszerdahelyre, a Csallóköz központjába. Az alapítvány és a szövetség vezetőit Hájos Zoltán polgármester úr fogadta az irodájában, ahol közösen áttekintették a Felvidéki Ősök Napja megrendezésének […]

VII. Ősök Napja augusztusban Bugacon

A Magyar Turán Alapítvány által életre hívott Magyar Turán Szövetség 2023-ban, augusztus 4-5-6-án rendezi meg a VII. Ősök Napját, az eddig megszokott helyszínen: Bugacon (Bács-Kiskun vármegye). Az Ősök Napja, a Kurultáj mellett a Kárpát –medencei magyarság legnagyobb közös hagyományőrző ünnepe, ahol több mint száz hagyományőrző csapat és a Kárpát-medence minden vidékéről ide érkező magyar közösségek […]

Fehérlófia – ma ünnepeljük a magyar népmese napját

Szeptember 30-án ünnepeljük immár 17. éve a magyar népmese napját, amelynek alkalmából Kárpát-medence szerte számos előadást, felolvasást és játékos programokat szerveznek a népmesékhez kapcsolódva. Az ünnep alkalmából most elolvashatják honlapunkon az egyik legősibb elemeket tartalmazó tündérmesénket, a Fehérlófiát. A honlapunkon e kedves ünnep alkalmából, most elolvashatjuk az egyik legősibb magyar mitikus elemeket tartalmazó tündérmesénket, a Fehérlófiát. […]

A Magyar-Turán Szövetség csapatai a dobrudzsai Türk-Tatár fesztiválon

2022. szeptember 16-18. között immár hatodik alkalommal szervezték meg a Török-Tatár Kurultait, a tengerparti Venus településen, Dobrudzsában. Az idei rendezvényen a Magyar Turán Alapítványt a Magyar-Turán Felvidék és a Székelyföldi Turán tagcsapatai képviselték. A történelmi Dobrudzsa területén ma Bulgária, Románia és Ukrajna osztozik. A soknemzetiségű Dobrudzsának meghatározó elemei voltak a lovasnomád népek. A 20. század […]

Harci íjászverseny a 2022-es Kurultajon

A 2022. évi Kurultaj – Magyar Törzsi Gyűlésen a Harci íjászversenyünket az elmúlt évek gyakorlatához hasonlóan rendezzük meg – 3D-s és egyéb célokkal – augusztus 13-án szombaton. A versenyzési mód marad a sikeres régi. Mint a csatában vagy vadászaton ahol két szempont kapott hangsúlyt. A harcos gyorsasága és íjászatbeli jártassága. A verseny idén is a tradícióinkhoz híven lesz értékelve, […]

Hatalmas jurta falu épül a 2022-es Kurultajra

Idén augusztusban Európa legnagyobb hagyományőrző ünnepére megépül egy hatalmas nomád tábor Bugacon. A 2022. évi Kurultaj – Magyar Törzsi Gyűlésre felépülő jurta falu a sztyeppei lovasnomád népek és kiemelten a honfoglalás kori magyarok életébe enged bepillantást. A mostani cikkünkben szeretnénk kis betekintést nyújtani az augusztusi ünnepre felépülő jurta falu életébe, és benne lakó hagyományőrzők mindennapjaiba. […]

Gyalogos harcosok a múltban – és most – a Kurultajon

Az elmúlt években a Párbajverseny elengedhetetlen és izgalmas programjává vált a bugaci ünnepeinknek. Lényeges szempont volt a küzdelem megrendezésében, hogy az eddigi Kurultajokon illetve az Ősök Napja ünnepen autentikusan bemutatott hun, avar és magyar íjász és lovasíjász keleti hagyományunk harci elemei mellett a korszak gyalogos katonáit is bemutassuk. Idén, a bugaci Kurultaj – Magyar Törzsi Gyűlésen augusztus 12-14. […]

Tisztelgés elődeink előtt Bajsán – II. Délvidéki Ősök Napja

A Magyar-Turán Délvidék és a Magyar–Turán Szövetség közös szervezésében valósult meg a második Délvidéki Ősök Napja hagyományőrző ünnep a bajsai Bács-ér völgyben július 23-24-én. A délvidéki és Kárpát-medencei hagyományőrző csapatok együtt emlékeztek meg és tisztelegtek történelemformáló őseik előtt a bajsai régi téglagyár területén. A délvidéki hagyományőrző ünnepnek azért volt kiemelkedő jelentősége, mert a Magyar-Turán Szövetség […]

Délvidéki Ősök Napja – Bajsán

A 2022-es Kurultaj – Magyar Törzsi Gyűlés (08.12-14.) előtt, a jelenleg Szerbiához tartozó bácskai térségen, Bajsán rendezzük meg a Délvidéki Ősök Napja ünnepet, július 23-24-én. Fontosnak tartjuk, hogy az elszakított területeken élő magyar testvéreink is a legősibb hagyományainkra emlékezhessenek a saját szülőföldjükön. Kiemelten igaz ez a délvidéki magyarlakta területekre, amelyet az utóbbi évtizedekben háború, asszimiláció, […]