Újabb felháborító döntést hozott az Európai Bizottság – elutasították a nemzeti kisebbségvédelmi kezdeményezést!

Mára teljesen egyértelművé vált, hogy az Európai Uniónak nevezett szövetségi rendszer vezetése egy elvtelen, az emberek akaratát nem képviselő, végtelenül korrupt hatalmi gépezetté alakult át. Január 15-én, pénteken egy laza csuklómozdulattal az Európai Bizottság félredobta csaknem 1,2 millió ember akaratát, a Minority SafePack nevű európai polgári kezdeményezést, a nemzeti kisebbségvédelmi indítványt, amelyet több tucatnyi civil szervezet – köztük a Magyar Turán Alapítvány – is támogatott.

EU_omladozik

A nemzetközi világáramlatnak megfelelően (lásd a minimum kétesnek nevezhető amerikai elnökválasztást) a baloldali erők már az Európai Parlamentben is kizárólag a szélsőséges szexuális kisebbségeket, a harmadik világból érkező bevándorlókat, a különböző eltorzult neo-marxista formációkat támogatják csak (amelyek sokszor jogvédőnek hazudják magukat). Számukra nincsenek nemzetek, nincsenek értékek, nincsenek hagyományok. Kérdés, hogy egy ilyen közösségnek tagjai kívánunk-e maradni? Egyre inkább úgy néz ki Nagy-Britannia választott helyes utat.

Az alább olvashatjuk a legújabb EU-s jogtiprásról szóló rövid ám tűpontos összefoglalót Hidvéghi Balázs (a kormánypártok európai parlamenti képviselője) tollából.

„Vera Jourová felháborító és cinikus döntést hozott ma: előterjesztésére az Európai Bizottság úgy döntött, hogy nem veszik figyelembe a Nemzeti Kisebbségvédelmi Kezdeményezést.

– Hiába tartozik ötvenmillió uniós polgár valamely nemzeti vagy nyelvi kisebbséghez.

– Hiába kérte Brüsszelt több mint 1 100 000 uniós polgár, hogy védje jobban a nemzeti kisebbségeket.

– Hiába lett meg a szükséges mennyiségű aláírás az előírt hét helyett tizenegy tagállamban. Vera Jourova, mint felelős biztos, lesöpörte a kezdeményezést az asztalról.

Csak emlékeztetőül: ő az, aki rendszeresen minden létező szexuális kisebbség és bevándorló csoport jogairól litániákat zeng. Azonban ma Európa őshonos nemzeti kisebbségeit egy kézlegyintéssel elintézte. De ne feledjük, az is ő, aki rendszeresen minősíthetetlen stílusban oktatja ki a tagállamokat demokráciából. Így ma azt is megmutatta, hogy valójában mit jelent számára az emberek véleménye.”

Fent: A baloldali cseh Vera Jourová az Európai Bizottság alelnöke. Lent: Erdélyi magyarok tüntetése a sorozatos román jogtiprások ellen

Fent: A baloldali cseh Vera Jourová az Európai Bizottság alelnöke. Lent: Erdélyi magyarok tüntetése a sorozatos román jogtiprások ellen

Az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) is tiltakozását fejezte ki az Európai Bizottság újabb diktatórikus döntése miatt:

„……A Bizottság, amely a demokrácia, a jogállamiság, az értékelvűség és az igazság őreként hirdeti magát, cserbenhagyta az EU nemzeti és nyelvi kisebbségekhez tartozó 50 milliónyi polgárát, köztük több millió embert, akiket saját országukban folyamatosan jogsérelem ér. A bizottságnak be kellene látnia, hogy az uniós polgárok akaratát az Európai Parlament képviseli, és minden olyan döntésével, amely ellentétes a parlament álláspontjával, gyakorlatilag az uniós polgárok akaratával megy szembe. A sajtónyilatkozat kiemeli: a kezdeményezők szerint az Európai Bizottság döntése több szempontból is hibás. Hiteltelenné teszi az európai polgári kezdeményezés intézményét – az európai részvételi demokrácia egyetlen eszközét – azzal, hogy a jogalkotást már az ötödik sikeres kezdeményezés esetén utasítja el. Az EU ahelyett, hogy közelebb kerülne a polgárokhoz, éppen a polgároktól érkező javaslatokat hagyja sorozatosan figyelmen kívül – ez ma az EU demokráciadeficitje. A bizottság ugyanakkor mellőzi az Európai Parlament társjogalkotóként hozott, háromnegyedes többséggel elfogadott felhívását, és annak ellenére utasítja el a jogalkotást, hogy az EP-ben minden frakció többsége támogatta a kezdeményezést…..”

Ez az Európai Unió nem az amelyhez sokan annyira tartozni szerettek volna hazánkból. Ez az EU egyre jobban a Szovjetunióra kezd hasonlítani. Erőből, diktatórikusan irányít. Félelmetes az az új világrend, amelyben egyre inkább a nagy multi-, és tech-cégek, és az őket kiszolgáló magukat balliberálisnak valló politikai erők kétes, parancsuralmi módszerekkel kezdenek irányítani.

autonomia_tuntetes_sepsiszentgyorgy

kurultaj.hu, MTI