A Magyar Turán Szövetség évadnyitó nagygyűlést tartott Lakiteleken

A hétvégén tartotta a Magyar Turán Közhasznú Alapítvány által létrehozott Magyar Turán Szövetség a 2019. évi évadnyitó nagygyűlését. A tanácskozás a Lakitelek Népfőiskolán került megrendezésre, ahol egy jó hangulatú eszmecsere után tovább erősödött a Kárpát-medence minden szegletéből ideérkezett hagyományőrzők és tudományos szakemberek együttműködése.

 IMG_4457

A nagygyűlésen először Varga Zoltán a Magyar Turán Alapítvány alapítója mondott köszöntőt, majd beszédében bemutatta az elmúlt 11-12 év magyar hagyományőrzésének helyzetét, a Kurultaj – Magyar Törzsi Gyűlés, illetve az Ősök Napja ünnepek töretlen fejlődését. Köszönetet mondott a hagyományőrző közösségeknek a rendezvényeinken való részvételért, a lelkes közreműködésért.

 Varga_Zoltan

Bíró András Zsolt antropológus – a szövetség elnöke – beszédében rámutatott, hogy a Kurultaj (és Ősök Napja) ünnepek mára erősen összekötik a nemzetet, de komoly nemzetstratégiai célja is van a szövetség rendezvényeinek. Az elsődleges cél egy erős Magyarország megteremtésének elősegítése, melyben helyére kerülnek kulturális értékeink, a magyar nemzetért tenni akarók együttműködésének fejlesztésével.

 Biro_Andras_Zsolt

A Kurultaj az Ősök Napja ünnepeink, az előadásaink, kiállításaink szerte a Kárpát-medencében a valós történelem, az ősi egyedülálló hagyományaink bemutatására törekszik. A nemzet felemelkedése érdekében a magyar közösségek a hagyományos magyar értékek mentén történő összefogása egy működő rendszert hoz létre, amely hozzájárul egy erős Magyarország megteremtéséhez. Kiemelten fontos a közös eredettudat, az anyanyelvünk és sajátos nemzeti hagyományaink mentén történő összefogás. A magyarság hagyományait méltó módon kell bemutatni a nemzetnek. Szakítani kell a sajnos néha még ma is élő negatív történelemfelfogással, amelyben az elmúlt politikai rendszerek nyomására a nemzetet kicsinek, erőtlennek próbálták beállítani. Kiemelt cél a magyar nemzettudat erősítése és a Kárpát-medencei magyarság összetartozásának erősítése.

nagygyulles

A Magyar Turán Szövetség ezen alapelvek mentén építi ki a hagyományőrző szövetségrendszerét, amely nem politikai szervezetként működik, hanem tisztán kulturális és tudományos alapokra épül. Mára ezért is történt meg az az örvendetes tény, hogy – a régi kurzusokkal ellentétben akik inkább hátráltatták a nemzeti összefogást – a mostani kormányzat, évek alatt elismerte a munkánkat, így már a Magyar Kormány is támogatja a rendezvényeinket.

 eloadas

Mára minden magyarországi, hazáját szerető ember valószínűleg felismerte a korszakunk legnagyobb kihívásait, negatív tendenciáit. A népességfogyás, a még mindig élő magyarszkeptikus felfogás, a globalizáció káros hatásai erős válaszlépésekre ösztönzik a magyar közösségeket. A gyökerekhez, a történelmi példák iránymutatásához visszatérő gondolkodás sokat javíthat a mai helyzeten. A tradicionális magyar nagycsalád modelljének újraélesztése elemi érdekünk. Ugyanúgy, ahogy tenni kell a magyar történelmet manipulálni szándékozó törekvésekkel szemben is, melyek a régi rendszerekből itt maradt politikai, kulturális dogmákhoz köthetők („Ne merjünk nagyok lenni, mi egy kicsi nép vagyunk”), illetve üzleti tevékenység romboló hatásaként jelentkeznek (szíriuszi, egyiptomi, stb. származáselméletek). Ezek az erő illetve érdekcsoportok a valós történelmi eseményeinket megkérdőjelezik, ősi nemzeti szimbólumainkat ócsárolják, nemzeti hőseinket bagatellizálják. Fontos célunk, hogy ezen tendenciák ellen létrejövő magyar együttműködés kizárólag közös nemzeti értékeink mentén valósuljon meg.

A Magyar Turán Szövetség a Kárpát-medencei magyarság hosszú távú stratégiai érdekei alapján együttműködik mindazokkal a szervezetekkel, amelyek a nemzet valós felemelkedésén dolgoznak.

Turan_lakitelek

A Lakitelki Népfőiskolán megrendezett gyűlésen a Magyar Turán Szövetség regionális vezetői illetve szakmai csoportjainak további ülés-időpontjának egyeztetése is megtörtént, majd ünnepélyes keretek között a szövetség új tagsági könyveinek átadására is sor került. Továbbá az idei Ősök Napja ünnepünk rendkívül látványos új programelemének kidolgozása kezdődött meg.

tagkonyv

A tanácskozás záró előadását a szívélyes házigazda, Lezsák Sándor a Magyar Országgyűlés alelnöke tartotta. Beszédében kiemelte a hagyományőrzés fontosságát. Hangsúlyozta erőteljes elköteleződését a Magyar Turán Szövetség munkája, illetve az ősi magyar történelem valós bemutatása irányában. Röviden ismertette a nagy múltú Lakitelki Népfőiskola rendkívül fontos és szerteágazó kulturális küldetését, fejlődését. Biztosította a turán szövetség tagságát, hogy a népfőiskolán mindig is otthonra lelnek. A népvándorlás-, illetve honfoglalás kori hagyományőrzőknek érdekes hírt közölt,  avar temetőt leltek fel a népfőiskola területén, ahol majd megfelelő körülmények között történik meg a feltárás, illetve emlékhely is épül. A Lakitelki Népfőiskolán vendégül látott Magyar Turán Szövetség hagyományőrzői, tudományos szakemberei, regionális csapatvezetői egy jó hangulatú hétvégi tanácskozás után térhettek haza szerte a Kárpát-medencébe, az anyaország minden szegletébe illetve Délvidékre, Felvidékre, Erdélybe és Kárpátaljára.

20190302_190625

IMG_4470

IMG_4459