A Délvidék is készül a Kurultajra

Bácskossuthfalva, Zenta, Topolya, Szabadka, Temerin, Nagykikinda – hogy csak néhány olyan délvidéki települést említsünk, ahonnan biztosan érkeznek hagyományőrző csoportok az augusztusi Kurultajra.

KURULTAJ 2012 – ÍJÁSZVERSENY KIÍRÁS

KEDVES MAGYAR TESTVÉREIM! A tavalyi év sikerén, és a kapott gratulációkon felbuzdulva úgy érezzük, jó úton járunk a versenyzés ilyetén, még szokatlan módját választva, ahol nagy hangsúlyt kap a harcos lendülete és a konzervatív tapasztalat. A verseny idén is kombináltan lesz értékelve, figyelembe véve a találati pontosságot és a versenyző gyorsaságát. A pálya és a [...]

megjelent 2012. július 29-én a Kurultáj rovatban

Kurultaj 2012 – Előadások

A 2012 Kurultaj egyik újdonsága, hogy az eddig megszokott programcsoportok mellett most előadások is lesznek a jurta tábor közelében. Néhány ismeretterjesztő (úti beszámoló, geopolitika) előadás mellett döntően közérthető tudományos előadásokon keresztül ismerkedhetnek meg az érdeklődők a magyar őstörténettel.

megjelent 2012. július 29-én a Kurultáj rovatban