A 2012-es Kurultájon megelevenedő avar és magyar páncélokat hosszú tesztelés és tervezés előzte meg. A Bugacra kilátogató közönségünk teljes csodájában szemlélheti meg a csaknem félszáz páncélba öltözött magyar harcost.

Avar Páncélok

páncéltesztelés

Az augusztusi Kurultájon az egyik bemutatott páncéltípus a rekonstruált avar fémpáncél lesz. A páncélrekonstrukciót Sepsik István kazincbarcikai mester készíti el. Az Avar Kaganátus nehézlovasságának a páncéltöredékei mintegy 50 síremlékben maradtak fenn, ezek a leletek nagyrészt csak páncél darabkák, melyből nehéz következtetni a páncél tényleges formájára. Régészeink a feltáró és elemző munkájuk során, eddig több típusú avar páncélt tudtak megkülönböztetni egymástól. A hajdúdorogi lovassírban egy160 cmmagas férficsontváz mellett, nyitott aljú, 44 cm-es lappáncél töredéket találtak. Ferencszálláson egy kötött végű, összesen 51 cm-t kitevő páncél darabot leltek fel. Tiszavasváriban pedig nemcsak a mellet, hanem az oldalakat és a hátat védő páncél darabjait is fellelték, itt ráadásként vállvédő páncéllapok is fennmaradtak.  A legteljesebb lelet azonban a kunszentmártoni páncél. A Kurultájra készülő páncélrekonstrukció főként ebből a leletből merít, de felhasználja a többi avar páncéltípus feltételezett sajátosságait is. A kunszentmártoni lelet 1928-ban került napvilágra, egy avar ötvös mester lovas sírjából. Archeológusaink számítása szerint ez a páncél több mint 300 lapból lehetett összeállítva. A kísérleti régészet feladata, hogy a megtalált régészeti emlékeket, a korabeli írásos emlékek felhasználásával rekonstruálja, és élethűen teremtse újra az adott tárgyakat. A születendő páncélnak azonban ki kell állnia a „működési próbát” is. A kísérletezés során fontos, hogy az adott korszak haditechnikáját, alkalmazott had és harcművészetét ismerjük, így a gyakorlatban is tesztelni kell a megszülető darabokat.

A lamellás avar páncél a korabeli avar, türk és közép-ázsiai mintákat figyelembe véve derékban is védte viselőjét. Egyes korabeli ábrázolásokon és a harcászati kísérletek alkalmával felvetődött még egy érdekes adat is, miszerint, a korszakban használt avar típusú páncélok közül több elöl záródó lehetett.

A csatalovasságnál természetesen a ló is páncélt viselt. Bizánci krónikák, keleti falfestmények szépen bemutatják a szügypáncél meglétét. A Kárpát-medencei Avar Kaganátus nyugati védelmi gyűrűjében (ma Ausztria területén) maradt fenn 6 lyukas avar lamellás lópáncél. A rekonstruált szügyvért 3 karéjos fém lamella, bőrre felfűzve.

Isola Rizza-i tál – Feltételezett avar harcos

A páncéloknál lényegi kérdés lehetett a bőr alapra történő ráfűzés minősége. Sokáig kérdés volt a fűzőanyag mibenléte is. A korábbi régészeti vizsgálatok még bélhúrt feltételeztek, mint páncél fűzőanyagot. Azonban az új kísérleti-régészet egyre biztosabban állítja, hogy bőrszalagokkal történhetett meg a fém rögzítése, fűzése. Ezt a módszert igazolta Sepsik István is, aki a mozgó páncéllapokat kopásvizsgálatnak is kitette. Az összefűzött fémlamellák bőrszíjjal lettek a bőr alaplapra rávarrva. Az avar rekonstrukciónál felmerült még az Ázsia belsejében használatos, távol-keleti selyemzsinóros rögzítési mód alkalmazása, de ez a módszer – nagy valószínűséggel – a történelmi adatokat és a történetföldrajzi tényezőket figyelembe véve kizárható. Esetleg elképzelhető, hogy egyes magas rangú vezetők ilyen díszes, Ázsia keleti feléből származó páncélokat használhattak, de ennek beszerzési igénye, drágasága miatt, csekély számú alkalmazást feltételez.

Magyar páncélok

Az utóbbi évtizedekben kezdett felmerülni az a kérdés, hogy egyáltalán használtak-e páncélt Árpád magyarjai? A történelemtudomány főként a régészet eredményeire alapozva egyöntetűen nemmel válaszolt a közelmúltig erre a kérdésre, esetleg a bőrpáncél meglétét tartották elképzelhetőnek (A legtöbb rekonstruált rajzokon, képeken, általában a kaftánba öltözött könnyűlovasokat ábrázolnak.) Azonban az elmúlt két évtizedben, köszönhetően a kísérleti régészet térhódításának, egyre inkább kezd tisztulni a kép, őseink harci-felszerelését illetően. Az már az eredeti írott forrásokból kitűnik, hogy a magyarok bőrpáncélt, bőrsisakot biztosan használtak. Elég csak Bölcs Leo keletrómai császár „Taktika” című művének magyarokról íródott fejezetére gondolnunk, („Fegyverük pedig kard, páncél, íj és kopja”, vagy „előkelő embereik lovaikat elöl vassal vagy nemezzel vértezik”) Persze számos történész ezt a régi türkökről írt részek átmásolásának gondolja, de ettől függetlenül a nyugati források is utalnak páncél meglétére. Például amikor 954-ben az előretörő magyar csapatok megjelentek a lobbesi monostornál (ma Belgium) akkor Folcuinus nevű egyházfi Gesta Abbatum Lobiensium című munkájában, a következő képpel szemlélteti a magyar harcosokat: „…kora hajnalban hirtelen megsűrűsödött a levegő a lovak porfelhőjétől, és a föld eldugott széleiről sisakok ezrei bukkantak elő, megérkeztek a lobbes-i monostorhoz a magyarok”

 Járjuk körül kicsit részletesebben a kérdéskört. Hiszen köszönhetően a lelkes hagyományőrzőknek, és a magyar harcművészetet feleleveníteni próbáló csoportoknak, sok új eredmény született. A honfoglalás kori hagyományőrzőink táborába egyre több történész, régész is bekapcsolódik és közösen próbálják lemodellezni a magyar IX.-X. századi hadászatot. Ebben a munkában a Kurultáj Magyar Törzsi Gyűlés is részt vállalt (A 2010-es Kurultájon is bemutatásra került hun – avar páncélrekonstrukció. )

A Magyar – Turán Alapítvány kutatói is lelkesen vetették bele magukat az elméleti és gyakorlati munkába.

Kurultaj 2010

Lássuk a témakör főbb kérdéseit. Véleményünk szerint, a magyar lovasíjász taktikára alapozott hadászatunk valóban a lehető leggyorsabb helyváltoztatást és harci manővereket feltételezi. Ennek alapfeltétele a minél könnyebb hadfelszerelés. Azonban az elképzelhetetlen, hogy a villámgyors, precíz, összehangolt manőverek miatt, lemondtak volna őseink a védőfelszerelés használatáról. Valószínűleg úgy oszlott meg a hadrend, hogy a közkatonák (szabad harcosok, nomád pásztorok köréből kikerülve) valóban nem használhattak páncélt. Azonban feltételezhetően a rangosabb nemzetségfői „testőrségek” vezéri kíséretek, szinte biztos, hogy bőrpáncélt, is alkalmaztak.

Muzsi ezüsttál – minden bizonnyal magyar harcost ábrázol

A páncél alkalmazása ellen felhozott hagyományos érv az, hogy egyetlen X. századi magyarországi sírban sem találtak páncélt. Ez nagyjából így is van, azonban érdemes a korabeli temetkezések feltételezett lefolyását végiggondolnunk. A harcosokat díszruhájukban, rangjelző tárgyakkal temették el. Azonban ha viseltek bőrpáncélt, és esetleg avval temették el a harcost, az a több mint egy ezredév alatt elporladt. Miként az avar fémpáncélok esetében is ez történt, a fémlapok bőr alapra voltak rögzítve, azonban a bőr mára már teljesen elfoszlott. A magasabb rangú harcosok esetleges (fém)páncéljai viszont hatalmas értékkel bírhattak, melyeket már generációkon át használhattak, így valószínűleg nem tették bele a sírokba. A páncél nem rangjelzőként funkcionált, mint például a díszesebb szablyák. A magyar katonák által általánosan használt fokosokat sem temették el tulajdonosukkal együtt. A fokosoknak és a különböző harci baltáknak – melyeket régészeink szerint – a legtöbb honfoglaló harcos viselhetett, nem volt rangjelző szerepük, így tömegesen ezeket sem temették a katonák mellé.A keleti népek lovas-nomád hadseregeinek taktikáját és arculatát a nagyszámú könnyű-lovasíjász hadrend határozta meg, így volt ez a türkök, avarok, kunok, majd a mongolok esetében is. Azonban ne felejtsük el, hogy ezen népek soraiból nem hiányoztak a nehézfegyverzetű harcosok sem. Feltételezhető, hogy ez a magyaroknál is hasonlóképpen alakult.

Az írott források, a régészeti leletek, és a rokon hadikultúrájú népek hadászatát összegezve a következő kép tárul fel előttünk. A IX-X. századi magyarok főbb csapásmérő ereje az íjász könnyűlovasság lehetett, amelyek sorában a módosabb harcosok védőeszközöket is alkalmaztak. Az egyszerűbb mellet és hátat fedő bőrvérttől a keleti mintájú lamellás bőrpáncélokig. A vezérek, nemzetségfők és ezek testőrsége valószínűsíthetően fém páncélt vagy részben fémmel erősített bőrpáncélt is használhatott.

A csatákat általában már a lovasíjászok eldöntötték, ám sokszor a közelharc sem maradhatott el. A Konstantinápoly ellen indított 934-es magyar-besenyő hadjáratról részletes leírás maradt fenn. A hatalmas ütközetet Maszudi arab tudós és utazó jegyezte fel. Leírásában részletezi a nagy taktikai ügyességgel felépített nomád támadást, amelyben a szárnyak keresztezve támadták a bizánci hadat, majd precízen kivitelezett forgó mozgásba kezdtek, mint a malomkerék. Azonban a kétnapos ütközet közelharccal zárul le ”….a türkök (magyarok) a nyílzápor után rendezett sorokban végrehajtott támadásukkal megszerezték a győzelmet. Az ő soraik ugyanis rendezett állapotban maradtak és nem bomlottak fel. A lovasosztagok jobbról és balról száguldoztak, és előkerültek a kardok is….” A leírásból következik, hogy egy lovasroham nehezen elképzelhető a támadók valamiféle páncélozottsága nélkül. Ráadásul a bizánci sereg minden esetben komoly páncélzatot használt.

a novorosszijszki sisak rekonstrukciója

A Kurultájra modellezett bőrpáncél a VII.-XIII. század között használt türk, avar, magyar, kun és mongol harcosokéhoz hasonló lamellaforma lett. A nagy értékű páncélokat több száz évig egymásnak örökítve adták át és használták a harcos nemzedékek a pusztán. Orosz – ukrán területeken kerültek elő „magyar gyanús” páncélok, melyeket a régészeik általában „türk”-ként kategorizáltak. A honfoglaló magyarság emlékanyagába soroljuk a demjanovkai sisakleletet. A sisak harangja négy darab, háromszögű lemezből áll, kúpos formájú, amelynek tetejét négy darabból kivágott, kúpos tetőlemez fogja össze. A harang alsó szegélyén körbefutó homlokpánt van felszegecselve. A homlokpánton még sodronyvért gyűrűinek maradványa is megtalálható. Szintén a honfoglalás előtti magyarsághoz kapcsolható a novorosszijszki sisaklelet, ez esetben a kísérő lelet azonosította be a magyar kategorizálást, ugyanis a sisak mellett egy magyar szablyát is találtak. Ennél a fejvédőnél a sisakharang két részből áll, ezeket egymásra lapolva összeszegecselték. A harang tetejét kisméretű csúcsrész fogja össze.

Pécsi sisak

Az egyetlen magyarországi fém lelet az úgynevezett „Pécsi sisak”. A sisakot több történész varég, rusz mintájúnak tartja. Érdemes megjegyeznünk, hogy a hun korszakból már hasonlóak kerültek elő, például rézcsíkkal díszített 4 lemezes összeolvasztott sisakok. Ezenfelül a sisak díszítését is érdemes megnéznünk, ez is inkább a keleti pusztákra jellemző ornamentikát mutatja. A „turáni” mintájú sisakok általában keresztpántos, nyakvédős sisakok voltak.

A 2012-es Kurultájon megelevenedő avar és magyar páncélokat hosszú tesztelés és tervezés előzte meg. A Bugacra kilátogató közönségünk teljes csodájában szemlélheti meg a csaknem félszáz páncélba öltözött magyar harcost.

Bíró Csaba