A magyar Közép-Ázsia (Nyugat-Turkesztán, ahogy a XIX. században mondták) utazók, kutatók különleges, mondhatni egyedülálló képviselője Szabolcs vármegye tudós, vasakaratú jegyzője, Ónody Bertalan (? – 1892). Kőrösi Csoma- és Vámbéry munkásságának ismeretével, az 1849-es törökországi magyar emigráció szellemiségében, érzelmi kötődéseiben osztozva, eldöntötte, hogy egyszer eljut Turkesztánba, a törökségi népek világába. Megtanulta az anatóliai- majd a csagatáj török dialektust. Rendszeres kapcsolatot tartott Vámbéry Árminnal, s barátságot kötött a híres orientalista „jobb kezével”, Molla Szadikkal, az MTA könyvtárának Hvárezmből érkezett munkatársával. Ónody egy évtizedes felkészülése 1875 tavaszán érett sorsdöntő fordulattá: Megkapta II. Said Muhammad Rahim Bahadur (1864 – 1910) hívai kán meghívólevelét, annak országába – sőt uralkodói udvarába. 

Szabolcs vármegye és Nyírbátor jegyzője: Ónody Bertalan (? – 1892)

Ónody Bertalan családjáról többet, míg írásunk hőséről szinte semmit nem árulnak el a levéltári adatok. Tudni, hogy Szabolcs-, Heves-, illetve Pest megyei birtokokkal rendelkező köznemesi családból született – azt viszont nem, hogy mikor és hol. Ismert, hogy 1867-től Szabolcs vármegyei- illetve Nyírbátor járási jegyzőként állt hivatalban, sőt még utazási terveiből adódó szabadság kérelmezési ügye is nyomon követhető (turkesztáni távolléte kapcsán pontosan mérlegelte, hogy indulása előtt időben át kell adnia hivatalát, s annak minden ügyét, egy időben kiválasztott utódnak). A nyírbátori római katolikus egyházi levéltárból ismertek felesége, nemes Bodnár – Miklóssy Mária-, valamint kislányaik, Mária, Iréne és Margit nevei is. Sőt (!) a keresztszülők, bábák pontos személyi adatai is előkerültek… csak Ónody Bertalan születési és halálozási adatai nem.

Nagyon jó megfigyelő és egyben szorgalmas tollú szerző volt, négy jelentős nyomtatott munkát hagyott hátra. Cikkünk Kurtyán Mária tanárnő, Ónody személyével foglalkozó írásából emel át néhány jellemző, tőle származó részletet, a négy mű közvetlen átolvasása, feldolgozása még előttünk álló feladat.

Hősünk két tulajdonságát, személyiségének két jegyét mindenképp érdemes kiemelni, amikről biztosra vehetjük, hogy semmiféle korabeli hivatalos okmányon nem kerültek rögzítésre:

1./ Kőrösi Csoma Sándor, Vámbéry Ármin munkásságának-, műveinek-, illetve az ellenzéki magyar értelmiség „törökbarátságának” köszönhetően is a magyarság keleti (ázsiai nomád) származásának elkötelezett hívévé vált. Jogászi végzettségéből adódóan, messze az átlag feletti történelmi, társadalomelméleti ismeretekkel rendelkezett.

2./ Nagyon jól lovagolt. Ma sokan „megakadhatnak egy pillanatra”, vajon miért érdemes ezt külön megjegyezni… elég azonban, ha a Turáni-alföld (a Kirgiz – sztyeppék, ahogy a legtöbb XIX. századi térképen szerepel) végtelen vidékeire gondolunk. Ónody idején az Orenburgból – a Szir-darja partjáig vezető végtelen, úttalan utat csak nyeregben lehetett megtenni.

Az 1860-as, 1870-es évek Magyarországán nagyon sokan tanultak és majd annyian tudtak is törökül. A 48/49-es emigráció, a nemzeti romantika, a gazdasági (balkáni) megfontolások mind hozzájárultak a „törökösködés” jótékony „divatjához”. Ónody Bertalan Vámbéry, illetve különösen Molla Szadik személyében, a lehető legjobb tanárokat, „felkészítőket” találta meg. Rendszeresen járt a török leckék kapcsán a Nyírségből – Pestre, talán, ha összeadnánk belföldi utazásai kilométereit… több lenne, mint közép-ázsiai expedíciójának igen tetemes távolsága.

Nagyon jól ismerte a kor mezőgazdasági technológiáit. Mondhatni, mezőgazdasági kutató volt. Elolvasta a Hvárezm évezredes öntözéses kultúrájáról szóló, elérhető összes külföldi tanulmányokat, „felkészült” Turkesztán híres dinnyetermesztéséből.

Ónody Bertalan útja a Turáni-alföldön át az Amu-darja vidékére

Indulása előtt begyűjtötte a Külügyminisztérium; az Akadémia; a Magyar Földrajzi Társaság és több más természettudományi társulat; majd minden tudományos egylet- és múzeum ajánló leveleit. Ruházatát az európai öltözetek mellett keleti viseletekkel bővítette, az ajándékok, fegyverek, gyógyszerek, hőmérők és meteorológia műszerek összeállítását maga végezte. (Maga vásárolta – a maga pénzén.) Az orosz hatóságoktól egy előre megállapított, szigorúan betartandó útvonal engedélyt kapott. Budapestről 1875. június 20-án indult, ez volt expedíciója első napja. Varsón és Szentpéterváron át jutott Moszkvába. „A Kelettel” először a tatárföldi Kazány városában találkozott, majd a Déli-Uralban haladva Baskíria tájaiból is látott valamicskét.

Orenburgtól kezdődött hosszú lovagolása: Orszk városán keresztül haladva lépett be a mai Kazahsztánba (korabeli nevén: Nyugat-Turkesztán). Érintette a Turgaj-fennsík DNy-i lankáit, majd áthaladt a Turgaj-kapu száraz sztyeppéin. Ezt követően keresztül lovagolta az Arali-Kara-kum sivatagát, majd Kazalinszk városkájánál érkezett a Szir-darja partjára. Itt hajóra szállt, s felutazott az Aral-tó, akkor még tengernyi vizeire. É-D irányban végighajózta az Aral teljes hosszát. (!) A mai Karakalpaksztán partjain lépett ismét szárazra, majd az Amu-darja partjain haladt a Hívai Kánság fővárosa felé. Megállt a mai Nukusz városában (csagatáj-török tanára, Molla Szádik városában), majd továbbutazva láthatta a Kizil-kum és a Kara-kum sivatagok embert próbáló, végtelennek tűnő dűnéit is.

1875. szeptember 12-től Divan-Pelvan hívai divánbég és 30 fős lovas őrsége kíséretében utazott a főváros felé, aminek falaihoz (kapuihoz) 1875. szeptember 26-án este érkeztek meg.  

II. Said Muhammad Rahim Bahadur kán és országa

A Hvárezm korábbi államainak örökébe lépő Hívai Kánság 1511. óta létezett korabeli keretei között. (Hvárezm termékeny oázisaiban, az Amu-darja deltában és környezetében évezredek óta léteztek öntözéses kultúrák, az időszámítás kezdeteitől perzsa – majd a XIII. századtól mongol- és perzsa befolyás alatt.)

A türk-mongol Kungrad (Qungrat) dinasztia 1763-óta ült közép-ázsiai állam ezüsttrónján. Kék vérük Börte, Dzsingiz kán főfelesége nemzetségéből (Kungrad nemzetség) eredt – tehát Dzsingiszidák voltak. Büszke, türk-mongol identitású, volt nomádok, egy perzsák által adminisztrált és épített környezetben. Több nyelven író, levelező kancelláriai apparátussal – ugyanakkor, a többszintes, vízvezetékes palotaszárnyak belső udvaraiban is jurtákat állítva, s azokban időzve…

Az 1847-ben született II. Said Muhammad Rahim Bahadur 1864. óta uralkodott. Jó muszlimként mindig a Khalifa, Isztambul és Fényes porta irányában kereste az orientációt… a szultáni tugra látványa még mindig jelentős hatással bírt saját – és alattvalói lelkére is. „Könyvmoly” uralkodóként vált közismertté. Minden szabadidejét a „haszontalan” könyvekre „pazarolta”, sőt Feruz álnéven balladákat és verseket is írt. Perzsa könyvek sokaságát fordíttatta üzbégre… sőt egy teljes nyomdát hozattatott a messze Nyugatról.

Országa több mint 150 éve volt az orosz hódítási kísérletek célpontja. Elődei számos orosz inváziós hadat vertek vissza, több cári hadsereg is felmorzsolódott a Kizil-kum szigorú klímájú homoktengerén. Az 1873-as Hívai kampányt azonban már nem sikerült elhárítani. Az európai fegyverzet fölénye, a hódító orosz hadsereg igen jelentős létszáma ellen a „könyvmoly” Feruz katonasága tehetetlen volt. A Fényes porta sem tudott segítséget nyújtani. 1873. június 14-én (2 évvel Ónody utazása előtt) az orosz alakulatok áttörték Híva falait, s az uralkodót „palotai őrizetbe” vették.

Európa döbbenten nézte és fogadta el a történteket: A The Great Game (Nagy Játék) egyik legjelentősebb lépéseként, Oroszország felszámolta egy több ezer éves ázsiai kultúra függetlenségét. A kán-, udvartartása és a „régi szokások” a helyükön maradhadtak, de az ország területét drasztikusan lecsökkentették, s elvették annak pénzügyi-, külügyi-, és hadügyi önállóságát. Ónody így írja le a kánságra erőszakolt új helyzetet: „az orosz Khívát birodalmába csak azért nem kebelezte be, mert ha névleg is bekebelezné a kormányzat terheit és költségeit mind neki kellene elviselnie, míg a jelen helyzetben az a kánnak jut osztályrészül, s mind amellett így is az történik, amit az orosz akar, s hozzá minden költség, fáradtság nélkül húzzák ki tőlük sarzs címén a kánság adóját.”

Ónody „botrányosan szerény” ajándékokkal érkezett a kánhoz, aki viszont művelt és jól informált „házigazdagént” pontosan tudta, hogy az egyedül, önnön költségén utazó, hatalmas távolságot megtett magyar vendégtől már az is egy gesztus, hogy egyáltalán élve eljutott küszöbéig. Ónody ajándékai között szerepelt többek között egy napórával ellátott iránytű; egy finom bőrkötésű jegyzőkönyv; egy míves üveg vízipipa; egy szivar- és dohánytárca és egy díszes ajándékkés.

A 28 éves, fiatal Feruz kán örömmel fogadta a nyugatról érkezett idegent, azért is, mert az etikett előírásai szerint előre megadott beszélgetési tematikát igen érdekesnek találta. Hallgassuk meg erről Ónody saját szavait: „Midőn különösen megmagyaráztam neki, hogy a magyar, török és üzbég testvérek, s hogy mi két elébbi nemzetek szinte Közép-Ázsia földjéről vándoroltunk ki, arcán öröm sugárzott és csudálkozását fejezte ki, azon véletlen felett, hogy én olyan messze földről ismét őshazámba visszajutottam, melynek okát és célja miért ide jöttem midőn neki megmagyaráztam, a legnagyobb készséggel felajánlá birodalmát megszemlélni, s rögtön igére mellém egy udvari embert és szakértőt adni ki nekem, úgy az ott dívó csatornázási rendszert, földmívelést, s kertészetet, valamint a városnak minden érdekességeit megmutatja, egyszersmint kijelenté, hogy vendége vagyok, s hogy az udvartól lesz ellátásom, mely ígéretét csakugyan mindenekben be is váltotta.”

Bizonyos idő elteltével Ónody már kíséret nélkül,  egyedül (fontos megjegyezni, fegyvertelenül) járta a földeket, válogatta, majd egyre többször, ajándékba kapta a legszebb dinnyéket, legértékesebbnek tűnő magvakat. A földeket festőien szépnek látta – a rajta dolgozó embereket szíves, különösen vendégszerető, hathatósan segítő népeknek írja le. „Nem győzhetek elég dicsérőleg szólni…” írja saját szavaival. A fővároson kívüli vidékről így fogalmazott, röviden: „Az egész kánság, értve az Oxus (Amu-darja) bal oldalát valóban egy viruló nagy kerthez hasonlítható, s mivel Európának legtöbb nemzete által távolról sem megközelített fejlettségű kertészettel és gazdászattal bír. Búzája, gyapotja, rizse s főzelékneműje minden más közép-ázsiai e nemű termékek felett áll, őszibarackja, kajszija, s főleg dinnyéi a világ minden ezen gyümölcsétől jobbak, selyme kitűnő, gyümölcs aszaltjai jóság tekintetében minden francia aszaltakat felülmúlnak, szóval Közép-Ázsiának legtermékenyebb paradicsoma”.

Egy magyar üzleti terv 1875-ből

A XIX. század nagyszabású tudományos expedícióit (és minden más kor expedícióit is) a tudás határainak bővítése mellett a nyersanyagok utáni kutatás, illetve a remélt gazdasági előnyök is vezényelték. Az afrikai elefántcsonttól – az alaszkai aranyig, a  haszon ígérete is vonzotta a „fel”kutatókat. A legtisztább, térképezési-, feltárási céllal induló küldetések esetén is kikerülhetetlen (volt) az anyagi megtérülés kérdése.

Ónody Bertalan turkesztáni vállalkozása egy kisebb vagyonba került, így nyilvánvaló, előzetesen sokat gondolkodhatott, hogyan fordíthatja kifizetődővé utazását. Céljait („üzleti elgondolását”) így foglalta össze: „…a hazának használni anyagi téren, az Oxus két partján elterülő khívai kánság nagybecsű gazdasági haszon, olaj- és gyógynövények magvainak s számos jeles gyümölcsfajainak összegyűjtése s itthon majdan követendett hasznosítása által.” Mai értelemben mezőgazdasági technológiai- és termény import tevékenységbe fogott. Merész ötletét következetes munkával valósította meg. Meggyőződésének erejével így akarta kicsit átalakítani Magyarországot.

Indulása előtt 10 évvel eldőlt azonban, hogy „nem tud” majd csak az üzleti terv mellett maradni… Hiába fogalmazta meg számos alkalommal, hogy ő nem őshaza kutató… vagy csak nem is régész… Sőt- éppen  ezekkel a megjegyzésekkel „árulta el magát”: Lelkében mindig őshaza kereső volt és maradt. Erről így ír: „De egyszersmind előre feltett célom volt utam alkalmával Közép-Ázsia föld- és néprajzi viszonyainak beható megfigyelése.”

Őshaza kereső dualizmus kori „mezőgazdasági importőrünk” maggyűjteménye kb. 164 kg tömegűre rúgott a hazaindulása előtti napokban. A búza és a gyapot mellett volt benne számos, csak Közép- és Belső-Ázsiában ismert gabona (dzsugeri, nokhut, kündü, zire), illetve a tételek legjelentősebb részét adó, dinnye, barack, füge és egyéb gyümölcsök magjai. Négy tevére, illetve két lóra rakták a málhát. Idős inasa, Bonzset, tevehajcsára és Urasz bej nevű kirgiz hivatalos utazó-ügyintézője alkották 3 fős kíséretét, a turkesztáni határokig. 1875. október 5-én reggel hagyták el Feruz kán fővárosát. Bő másfél hónappal később, 1875. november 27. este érkezett haza nyírbátori házába.

1876 tavaszán Tiszalök határában kezdte meg a termelési kísérleteket, egy külön erre a célra kialakított parcelláján. Az 1876. május 20-i fagy tönkretette a palántákat. Azután az egész év hűvösebb, esősebb volt az átlagosnál. Az augusztus végétől induló, szűnni nem akaró hideg esők tönkretették a téli fajtákat is. Néhány nyári palántája azonban szépen beérett. Jó gazdaként tudta, hogy a mezőgazdaságban 3 éves ciklusokkal érdemes, kell számolni. Környezetének, a nagyközönségnek többször is felajánlotta a különböző hívai magvak felhasználását. Szabolcs vármegyében azonban ezek nem nagyon kellettek senkinek. Az üzleti terv nem vezetett tehát sikerhez…

Nem úgy szellemi munkássága.(!) A Földrajzi Közlemények már 1876-ban lehozta Vázlatok Közép-ázsiai utamról c. igen értékes publikációját, amit az ezt követő években további jelentős munkák követtek. Ónody a Hívai Kánság mértékadó magyar szakértőjévé, a távoli török (orosz függésbe süllyesztett) állam „nagykövetévé” vált.

Qovun Sayli – az üzbég Dinnye Fesztivál

A hívai dinnyék- és más gyümölcsök egyedülálló minősége, nagyszerű íze mit sem változott Ónody Bertalan látogatása óta. A mai modern Üzbegisztán egyik legfontosabb országos mezőgazdasági vására a Hívában minden év augusztusában megtartott Gurvak, illetve a hozzá kapcsolódó Qovun Sayli (Melon Festival) – a Dinnye Fesztivál. A friss-, fagyasztott-, illetve aszalt gyümölcsök kiállítását és vásárát követi Földünk talán legnagyobb (mindenképp a legfinomabb) dinnye rendezvénye – üzbég szokás szerint, igen gazdag, megállás nélküli, és jó szívvel adott kóstoltatással.

 Ma is gyorsan bizonyosságot nyerhetünk, hogy Ónody Bertalan a legjobb helyen próbálta kertészeti és gazdászati ismereteit bővíteni, s „…a hazának használni anyagi téren.” Híva ma is „gyümölcs-szuperhatalom”…

„Ésszel járom be a Földet”

Ónody Bertalan az 1872-ben megalapított Magyar Földrajzi Társaság (akkori nevén Magyar Földrajzi Társulat) első 100 belépett tagja köréhez tartozott. A Társulat a földrajz- és társtudományai magyarországi népszerűsítésén, annak tömegbázisának megteremtésén is fáradozott, többek között világszínvonalú kiadványok megjelentetésével, fordításával, illetve a legrangosabb hazai- és külföldi előadók felkérésével, nyilvános előadásainak megszervezésével. Ónody jogi végzettségű ember volt, tehát nem volt képzett geográfus – mégis igen megalapozott és magabiztos „földrajzi vénával” bírt. Közép-Ázsia természeti viszonyairól adott jellemzései, a sztyeppék és sivatagok növényzetéről írt összefoglalásai máig is szakszerű, színvonalas anyagok.  Már említett, Vázlatok Közép-ázsiai utamról c. publikációját 1877-ben követte a Khíva dinnyészete c. szakmunka, majd a Természettudományi Közlöny válogatásában leközölt Khíva gazdasági növényeiről c. értekezés. Legrészletesebb, a néprajzi-, társadalmi viszonyokat is tárgyaló műve az 1889-ben kiadott Utazásom Közép-Ázsiában c. kötet.

A Hívai Kánság, Közép-Ázsia, és a törökségi rokon népek „ügyét” előadásokon is népszerűsítette, élete végéig „karban tartotta” anatóliai török és csagatáj nyelvtudását. Néprajzi gyűjteményének (Khívában vett öltözeteinek) darabjait a Magyar Nemzeti Múzeumnak ajándékozta.

Ahogy írásunk elején már említettük, utazása előtt igyekezett minél többet megtudni a török szokásokról, s ruhatárát is oszmánli divat szerinti darabokra cserélte. Pontosan érezte az expedíciója előtt 2 évvel megszállt ország lakóinak vélhető reakcióit, a köznép- és a közvélemény hangulatát. A kánság lakóiról így írt: „Csak a török iránt, mint vele úgy vallásra, mint nemzetiségre nézve testvér iránt viseltetik barátságos érzülettel. Én ki e körülményeket figyelembe vevém, ruházatra egészen keleti, s vallási szertartásukat is követve egészen, mint mohamedán éltem köztük, ki továbbá az övékétől inkább csak tájszólásban különböző török nyelven érintkeztem velük, általuk töröknek tartatva lehettem csak képes bizalmukat, a benső jóindulatukat s az ezeken alapuló és nékem oly gyakran szükségessé vált közlékenységüket megnyerhetni!”

„Ésszel járom be a Földet” mondja a Magyar Földrajzi Társaság jelmondata. Ónody Bertalan a Társulat legelső tagjainak köréhez tartozott. Mintha róla mintázták – „rá szabták volna” a jelmondatot. Hazatérte után majd 2 évtizeden át népszerűsítette, pártolta a geográfia – és a közép-ázsiai törökséggel való kapcsolatkeresés ügyét.

Hogy mennyi volt ebben a tudatosság nem tudni… de munkásságával, életével a XIX. század végi magyarországi „Turáni gondolat” vagy „Turanizmus” egyik formálójává, szellemi alakítójává vált.

* * *

Szöveg: Gőgös Norbert

Források:

Kurtyán Mária: Ónody Bertalan ? – 1892

Balázs Dénes: Magyar utazók lexikona, Panoráma Kiadó, Budapest 1993.

Alexy Arapov: Historical Monumets of Uzbekistan, SMI-Asia, Taskent 2008.