A Magyar Turán látogatása és nagygyűlése Délvidéken

Január 19-én a Magyar Turán Alapítvány vezetősége látogatást tett a délvidéki Óbecse városában (Dél-bácskai körzet), ahol az Óbecsei Városi Múzeum igazgatójával Tojzán Ákos úrral és Raskó Ramadanski, régész, igazgatóhelyettes úrral folytatott tárgyalásokat Bíró András Zsolt a Magyar Turán Alapítvány elnöke, Varga Zoltán technikai igazgató és Szerletics József logisztikai igazgató.

A Magyar Turán Alapítvány vezetői Tojzán Ákos igazgatóval és Raskó Ramadanski, régész, igazgatóhelyettessel egyeztettek

A Magyar Turán Alapítvány vezetői Tojzán Ákos igazgatóval és Raskó Ramadanski, régész, igazgatóhelyettessel egyeztettek

A szakmai egyeztetés után a felek megállapodtak, egy a Délvidék történetében először megvalósuló, a magyar honfoglalás korát bemutató kiállítás közös megszervezéséről. A kiállítás tematikájának középpontjában a délvidéki – különösen a közép és dél bácskai terület – honfoglalás kori leleteinek és azok alapján készült rekonstrukcióknak a bemutatása áll, amelyet kiegészítenek majd anyaországi, honfoglalás kori leletek rekonstrukciói is. A tárlatnak embertani részletei is lesznek valamint, egy, az Óbecse határában előkerült, honfoglalás kori nő koponya alapján készült arcrekonstrukciót is meg lehet majd tekinteni. A kiállítás tervezett megnyitója március 25-én, szombaton lesz.

Nandorfehervar_Turan

Január 20-án a Magyar Turán Alapítvány vezetősége Nándorfehérvárra (Belgrád) utazott, ahol találkozott a magyar kormányzat által működtetett Collegium Hungaricum intézet igazgatójával Szentgyörgyi Klára asszonnyal. Ezt követően a magyar delegáció a Belgrádi Történeti Intézetbe (Istorijski Institut Beograd) látogatott Aleksandar Uzelac történész professzor meghívásának eleget téve. Uzelac professzor a sztyeppei nomádok (avarok, onogurok, magyarok, besenyők, kunok) történetének egyik legismertebb szerbiai szakértője, aki a Magyar Turán Alapítvány balkáni történeti kutatásaiban működik közre. A belgrádi tudományos intézetben tartott fórum után a magyar küldöttség a nándorfehérvári erődbe a Kalemegdan-ba ment és megkoszorúzta a legendás Nándorfehérvári diadal hősének, Hunyadi János hadvezérnek az emlékhelyét.

Nándorfehérvár - Hunyadi emléktábla

Nándorfehérvár – Hunyadi emléktábla

Január 21-én az alapítvány küldöttsége a Délvidéki Turán lovas tagozatának vezetőjét Lőcsei Viktort és családját látogatta meg a birtokán, a dél-bánáti Hertelendyfalván (Pancsova). A 2023-as év tervezett programjait tekintették át a délvidéki lovasok vezetőjével az alapítvány képviselői. Lőcsei Antal a helyi kulturális egyesület vezetője pedig saját lovas fogatán vitte kirándulni a magyarországi küldötteket, akiknek egy fogat túra során mutatta meg a környék legfontosabb látnivalóit.

Hertelendyfalva (Pancsova) a helyi székely-magyar tájház előtt

Hertelendyfalva (Pancsova) a helyi székely-magyar tájház előtt

Január 21-én este a Magyar Turán Szövetség a bánáti Törökbecsén, Link Lajos a Délvidéki Turán elnökének a portáján tartotta meg a délvidéki küldöttgyűléssel egybekötött évnyitó rendezvényét. A Délvidék minden régiójából érkeztek küldöttek és a partner szervezetek vezetői: Zentáról, Szabadkáról, Újvidékről, Temerinből, Zomborról, Topolyáról, Óbecséről, Adáról, Csurogról, Bácskossuthfalváról, Hajdújárásról, Horgosról, Magyarkanizsáról, Bajsáról, Csantavérről, Csókáról, Torontáltordáról, Péterrévéről, Nagybecskerekről.

A Magyar Turán Szövetség délvidéki tagozatának évadnyitó rendezvénye

A Magyar Turán Szövetség délvidéki tagozatának évadnyitó rendezvénye

A gyűlésen köszöntő beszédet mondott és ismertette az elmúlt év kiemelkedő eredményeit, valamint megfogalmazta a jövőbeli célkitűzéseket Bíró András Zsolt a szövetség elnöke, majd köszöntőt mondott Link Lajos a Délvidéki Turán elnöke, a rendezvény házigazdája. A beszédek után a területi küldöttek értékelték az elmúlt év eredményeit, észrevételeket valamint javaslatokat fogalmazhattak meg. Végül a gyűlésen részt vevők teljes egyetértéssel kifejezték azt a vágyukat, hogy minden jelenlegi gazdasági nehézség ellenére újra szervezzük meg közös ünnepünket a Délvidéki Ősök Napját, immár harmadik alkalommal is. Az rendezvény helyszínével kapcsolatban, ismét a Bácska központjában elhelyezkedő, magyar falú Bajsa kapta meg a bizalmat. A településen tevékenykedik Kókity Attila és Mamuzsity Mihály akik a honfoglalás kori magyar íjak, valamint az avar és hun időszak íjainak kiváló rekonstrukcióit készítik el évek óta. Bajsa település önkormányzatában dolgozik Kókity Erika, aki az eddigi rendezvények lebonyolításában is sikeresen tevékenykedett. A rendezvény időpontját, több körülmény figyelembevételével június 24-25 ben határozta meg.

gyules

Köszönjük a részvételt és az eddigi áldozatos munkáját minden délvidéki tagunknak és segítőnknek és kívánunk nekik, valamint családjaiknak sikeres, eredményes 2023-as esztendőt, egészséget, szerencsét és boldogságot. A Magyar Turán Szövetség 2023-ban, továbbra is rendületlenül dolgozik a magyar összefogás erősítésén, és mindent megtesz amely segíti nemzetünket a felemelkedés útján. Kísérje áldás az tevékeny és építő összefogás erejét!

Aleksander Uzelac (B2) történésszel a Szerb Tudományos akadémia épülete előtt Nándorfehérváron - Belgrádban.

Aleksander Uzelac (B2) történésszel a Szerb Tudományos akadémia épülete előtt Nándorfehérváron – Belgrádban.

 

Magyar_Turan_Delvidek