Az elmúlt hetekben a Türk Tanács tagállamaiból érkezett hazánknak önzetlen támogatás a vírus elleni harchoz. Tegnapi napon ismét keletről érkezett baráti segítség, Üzbegisztán küldött félmillió maszkot hazánknak a koronavírus elleni küzdelemhez. A Magyar Turán Alapítvány már több mint egy évtizede azon dolgozik, hogy a rokon türk népekkel történő összefogást elősegítse. Mára kormányzati szintűvé váltak a kitűnő kapcsolatok, melynek egyik legfőbb eredménye a Türk Tanácsban történő részvételünk. A Magyar Külügyminisztérium és a Türk Tanács napjainkban már rendszeresen egyeztet az országainkat ért kihívásokról.
Üzbegisztán 500 ezer maszkot küldött Magyarországnak, az ezeket szállító repülőgép kedd este érkezett meg – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. A tárcavezető videokonferencia keretében egyeztetett Szardor Uktamovics Umurzakov üzbég kereskedelmi és külgazdasági miniszterrel, miniszterelnök-helyettessel. Egyetértettek, hogy „mindkettő az állam felelőssége”: megvédeni saját polgáraik egészségét és életét, ugyanakkor biztosítani a gazdaság működőképességét. A két ország megközelítése abból a szempontból is hasonló, hogy mind a hagyományos, mind pedig a teljesen új típusú gazdaságpolitikai eszközök bevetésére sor kerül.
A magyar külügyminiszter a videokonferencián kiemelte: Nagyszerű dolog, hogy ezekben a nehéz időkben is vannak baráti nemzetek, amelyekre számíthatunk. Nagyon rövid azon országok listája, amelyek segítséget ajánlottak – közölte. Hozzátette: közös bennük, hogy mind keletre találhatók Magyarországtól és Kína kivételével mind tagjai a Türk Tanácsnak, amelyben Magyarország megfigyelő már csaknem két éve.
A Türk Tanács és a magyar külügyminisztérium egyeztetése után az elmúlt hetekben Törökországból, Üzbegisztánból érkezett hazánkba segítség. A magyar külügyminiszter a kazak és az azerbajdzsán kormánnyal is megállapodott arról, hogy a Kínából induló, Budapestre tartó szállító-repülőgépeket mind Nurszultan, mind Baku repülőterén a lehető leggyorsabban kezelik és engedik továbbrepülni.
kurultaj.hu, MTI