A III. Ősök Napján, Bugacon megrendezett hagyományőrző íjászverseny eredményeit alább közöljük. Az Ősök tiszteletének jegyében kiírt versenyünkön, nagy hangsúlyt kapott a harcos fizikai felkészültsége és az íjászatbeli jártassága egyaránt. A bajnoki cím elérésénél számított a gyorsaság, a pontosság és a taktika is.
A pálya és a lőállások akadályokkal nehezített útvonalon, átlagos képzettségű harcos számára könnyen teljesíthető szintidővel, 2D és 3D-s célokkal lett kiépítve (9-db.).
Célonként egy lövést lehetett leadni, és célfelületeken 5-10 pontot elérni.
Tehát az elérhető max. lőtt pontszám 70 pont, amihez hozzájönnek az előzetesen megállapított szintidőből adódó plusz pontszámok (max 30). A pálya leküzdéséhez taktikára is szükség volt, mivel 9 cél lett felállítva és a versenyzőnek csak 6 vesszője lehetett. Ezáltal a harcosnak kellett eldöntenie, hogy melyikért ment érte, hogy minden célt meg tudjon lőni.
Részt venni csak tradicionális íjakkal, és sporthegyes favesszőkkel lehetett.
A 8-as döntő eredménylistája:
1. Bányász Marcell |
|
79 |
2. Zubornyák György |
|
75 |
3. Janecska János |
|
71 |
4. Ruda Győző |
|
68 |
5. Enyingi János |
|
65 |
6. Koczka László |
|
63 |
7. Reizinger Mihály |
|
59 |
8. Nagy Zoltán |
|
58 |
A legjobb női versenyző: Kiss Nóra
A legjobb 14 év alatti gyermek: Bartkó Levente