A 2023. évi Karacsun – Téli Napfordulós Ünnepünk – Ópusztaszeren

A Magyar-Turán Szövetség 2023. december 21-én, csütörtökön tartja a Karacsun – Téli Napforduló ünnepét. Szövetségünk központi ünnepsége idén az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban lesz megrendezve. Szép programok kíséretében délutántól közösen ünneplünk, majd együtt virrasztjuk át az év leghosszabb éjszakáját. A téli hidegben fűtött jurták várják az ünnepségen résztvevőket. Közeleg a téli napforduló ünnepe. Az ünnep, […]

A Kurultaj egyedülálló szabadtéri kiállításáról – tudós szemmel

A karosi III temető honfoglalás kori leleteinek vélhető eredete Krisztus előtt kétezer évre nyúlik vissza Ázsiába, a vezéri sírba eltemetett férfi anyai ágon egyértelműen a Kaukázus vidékéről származik. A „magyar fejedelmi kíséret” sírjaiból előkerült fegyverekből művészi kivitelben készült honfoglalás kori fegyverrekonstrukciókat is láthatunk a Kurultajon. Az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti emlékparkban tegnap „Kurultaj szakmai Napot” tartottak, […]

Kurultaj szakmai nap az Ópusztaszeri Emlékparkban

Az idei Kurultaj – Magyar Törzsi Gyűlés egyik legérdekesebb látványossága a ”Megelevenedik a fejedelmi kíséret” című kiállítás lesz. Augusztus 4-én a Kurultajon megtekinthető régészeti-antropológiai tematikus tárlat kapcsán az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban szakmai napot rendeznek. A rendezvény látogatása ingyenes, azonban regisztrációhoz kötött. A „Megelevenedik a fejedelmi kíséret” című kiállítás a miskolci Herman Ottó Múzeum, a kecskeméti […]

Újraavatták a vereckei Millenniumi Emlékművet – Ópusztaszeren

A múlt hétvégén újraavatták a vereckei emlékművet, Ópusztaszeren. A hányatott sorsú emlékmű darabjai Kárpátaljáról kerültek Magyarországra 2014-ben. A Millenniumi Emlékművet a szovjetek 1960-ban távolították el végleg a Vereckei-hágóról, most a Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban avatták újra. A vereckei millenniumi emlékművet Bereg vármegye emelte 1896. július 20-án a honfoglalás tiszteletére. Tervezője Dvorák Ede, készítője Balduzzi Andrea […]

VII. Nyílzápor Ópusztaszeren

Idén hetedik alkalommal kerül megrendezésre a VII. Nyílzápor és Íjásztalálkozó az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban. A program során 2013. június 29-én, megelevenedik a 907-es pozsonyi csata, több száz hadi hagyományőrző harcossal, valamint délután 4 órakor közel 2. 000 íjász lövi ki egyszerre nyilait az Emlékparkban. Az idei rendezvényen is nagy létszámú csapattal képviselteti magát a […]