2021. évi Ősök Napja – kézműves vásár – tájékoztató

Az Ősök Napja tisztelgés nemzetünk legrégebbi ősei előtt. Egy ünnep, melyhez minden magyar tehetsége szerint járul hozzá. A Kárpát-medence mesteremberei, kézműves hagyományőrzői igazi kirakodóvásárt rendeznek, ahol nemcsak vásárolni lehet, de az egyes mesterségek fortélyait is láthatják az érdeklődők. A következő felhívás az idei Ősök Napja ünnepen a kézműves vásárban kiállítani és árusítani szándékozóknak szól.

2020. évi Kurultaj – kézműves vásár – tájékoztató

A Kurultaj – Magyar Törzsi Gyűlés 2020. évben augusztus 21-22-23-án kerül megrendezésre Bugacon. A korábbi időponthoz képest az egy hetes csúszásról szóló döntést a központi rendelkezések figyelembevételével hozta meg az ünnepet szervező Magyar-Turán Közhasznú Alapítvány. A magyarság legnagyobb hagyományőrző rendezvényének szervezése eddig is teljes erőbedobással folyt.  A Kurultaj idén négynapos ünnepre esik. Ez jó alkalom arra, hogy […]

Ősök Napja – Felhívás kézműveseknek!

Kedves Vásározók! A nagy érdeklődésre való tekintettel a rendezőség úgy gondolta, hogy megpróbál minél több vásározónak lehetőséget biztosítani az ünnepen. Ezért, hogy a helyhiány (vagy a jelentkezési idő lejárása) miatt a vásárból kicsúszó, ám szép kézműves termékeket árusító vásározók is beférjenek, egy kisebb helybővítést történt. Most – korlátozott számban – még lehet jelentkezni az Ősök […]

2019. évi Ősök Napja – kézműves vásár – tájékoztató

Az Ősök Napja tisztelgés nemzetünk legrégebbi ősei előtt. Egy ünnep, melyhez minden magyar tehetsége szerint járul hozzá. A Kárpát-medence mesteremberei, kézműves hagyományőrzői igazi kirakodóvásárt rendeznek, ahol nemcsak vásárolni lehet, de az egyes mesterségek fortélyait is láthatják az érdeklődők. A következő felhívás a kézműves vásárban kiállítani és árusítani szándékozóknak szól.

2018. évi Kurultaj – kézműves vásár – tájékoztató

A Kurultaj – Magyar Törzsi Gyűlésen a Kárpát-medence mesteremberei, kézműves hagyományőrzői igazi kirakodóvásárt rendeznek, ahol nemcsak vásárolni lehet, de az egyes mesterségek fortélyait is láthatják az érdeklődők. A következő felhívás a kézműves vásárban kiállítani és árusítani szándékozóknak szól.