Nagy sikerrel zárult a VI. Ősök Napja ünnep

Óriási sikerrel zárult a Kárpát-medence legnagyobb hagyományőrző ünnepe. Az elmúlt év komor válsághelyzete után, a családokat, gazdaságot, hagyományőrző közösségeket súlyos helyzetbe hozó járványveszély lecsillapodásával csak reménykedni mertünk egy szép ünnep megvalósulásában. Az Ég meghallgatta kívánságainkat, és a 2021. évi Ősök Napja ünnepünk fényesen valósult meg. Hatalmas tömegek érkeztek a bugaci pusztába, hogy együtt ünnepeljük az […]

Tölts el 3 napot az Ősök Napján – táborozás az ünnepen

A 2021. évi augusztus 13-15. között megrendezésre kerülő Ősök Napja nagy kempingtáborral várja az ünneplésre érkező közönséget. A kempingsátorral érkező vendégek a kialakított nagy kiterjedésű táborhelyen átélhetik a közös ünneplés felemelő érzését. A jurtával érkező hagyományőrzők pedig a jurta falu életéhez csatlakozhatnak.

Ősök Napja – táborozás jurtával

Az idei Ősök Napja ünnepen egy különálló, elhatárolt területen egy nagy jurta falut építünk fel. Lehetőséget szeretnénk biztosítani minden csapatnak, akiknek van jurtájuk, hogy részt vegyen benne, azzal a kikötéssel, hogy az ide betelepedők elfogadják azokat a feltételeket, amelyekkel igyekszünk korhű hangulatot teremteni és egy fajta rendet fenntartani. A táborban megjelenik a honfoglalók jurtája mellett […]

A VI. Ősök Napja időpontja: 2021. VIII. 13-14-15.

A Magyar Turán Alapítvány által életre hívott Magyar Turán Szövetség 2021-ben, augusztus 13-14-15-én rendezi meg a VI. Ősök Napját. Reméljük, hogy a mostani nyomasztó járványhelyzet a sikeres védekezés, tömeges védőoltások alkalmazása után megszűnik. A nyáron már boldogan és egészségesen ünnepelhetjük az ősi magyar hagyományainkat. A Bugacon megrendezett ünnep a magyar ősöknek és a magyar történelem nagy […]

2020. évi Kurultaj – kézműves vásár – tájékoztató

A Kurultaj – Magyar Törzsi Gyűlés 2020. évben augusztus 21-22-23-án kerül megrendezésre Bugacon. A korábbi időponthoz képest az egy hetes csúszásról szóló döntést a központi rendelkezések figyelembevételével hozta meg az ünnepet szervező Magyar-Turán Közhasznú Alapítvány. A magyarság legnagyobb hagyományőrző rendezvényének szervezése eddig is teljes erőbedobással folyt.  A Kurultaj idén négynapos ünnepre esik. Ez jó alkalom arra, hogy […]

Lovas hagyományőrző testvéreink – Felhívás a 2020. évi Kurultaj – Magyar Törzsi Gyűlésre!

2020. augusztus 21-23-án, Bugacon ismét együtt emlékezünk dicső lovasnomád elődeinkre. Minden magyar lovas-hagyományőrzőt várunk szeretettel a Magyarság legnagyobb hagyományőrző rendezvényén! Ünnepeljünk együtt a Kárpát-medencei magyar testvéreinkkel és keleti rokon népeinkkel a Kurultáj – Magyar Törzsi Gyűlésen, hogy az összefogás tovább tovább nőjön, nemzetünk tovább erősödjön!

A 2020. évi Kurultaj időpontja: augusztus 21-22-23.

A Magyar Turán Alapítvány által életre hívott Magyar Turán Szövetség 2020-ban, augusztus 21. és 23. között rendezi meg a Kurultaj – Magyar Törzsi Gyűlés ünnepét Bugacon, amely a Kárpát-medence legnagyobb hagyományőrző ünnepe, és egyben a hun és türk tudatú népek legnagyobb találkozója. A Turán Szövetség hívására száznál több csapat érkezik Bugacra, ahol képviseltetik magukat Erdély, […]

A Kurultaj – Magyar Törzsi Gyűlés időpontja augusztus 21-23.

A jelenlegi helyzetre való tekintettel a Kurultaj – Magyar Törzsi Gyűlés 2020. évben augusztus 21-23-án kerül megrendezésre. Az eddig bejelentett időponthoz képest az egy hetes csúszásról szóló döntést a legújabb központi rendelkezések figyelembevételével hozta meg az ünnepet szervező Magyar-Turán Alapítvány. A magyarság legnagyobb hagyományőrző rendezvényének szervezése eddig is teljes erőbedobással folyt. Folyamatosan figyelemmel kísérjük a […]