Felhívás lovasoknak – a II. Ősök Napjára

A II. Ősök Napja honlapján már közzétett felhívást most kiemelten leközöljük. A leírásban elolvashatók a lovas – hagyományőrzők számára készített ajánlások, és a jelentkezés feltételei. A cikk alján megtalálható a bejelentkezés menete. Kérjük, hogy a lóval érkező hagyományőrzők, mielőbb regisztráljanak, hogy a szálláshelyekről és ellátásról időben gondoskodni tudjunk!

Részvételi feltételek és házirend lovasoknak

 

  1. Mindazok számára, akik lóval, hagyományőrzőként az Ősök Napjára ellátogatnak, a rendezvény ideje alatt térítésmentesen biztosítjuk a sátorhely, a hideg-meleg vizes tisztálkodás lehetőségét!
  2. A lovak számára szükséges elhelyezést (karám, istálló), valamint az abrak és szálastakarmányt is biztosítjuk. Csapatok részére előzetes egyeztetés alapján a lószállításban segítünk.
  3. A tapasztalatok megmutatták, hogy a legtöbb lovas a lova közvetlen közelében szeretné tölteni az éjszakát, ezért a lovak számára kialakított álláshelyek közelében biztosítunk sátorhelyet.
  4. A lovak elhelyezése a meglévő istállókban és a karámoknál történik. Ez utóbbiak fedetlenek. A kijelölt helyeken (és CSAK a kijelölt helyeken) az erdőbe a fák közé is be lehet majd kötni a lovakat. A szervezők a fák között karámokat nem alakítanak ki, úgyhogy köteleket mindenki hozzon magával!
  5. A lószállítókat és a gépjárműveket a lovak mellett kialakított parkolóban kell elhelyezni. kb. 100 m-re.
  6. Csak a szükséges oltásokkal rendelkező lovak léphetnek az rendezvény területére! Ez ügyben tájékoztatásért keresse mindenki állatorvosát, vagy a térségében elérhető hatósági állatorvost! Lóútlevél vagy oltási könyv is megfelelő, de a helyszínen is lesz állatorvos.
  7. A lovasok érkezésüket lehetőleg úgy számítsák, hogy pénteken d.u. 14 óráig megérkezzenek Bugacra, különben nem tudjuk zökkenőmentesen elszállásolni őket! A pénteken később érkezők ezen felül lemaradnak a lovasok főpróbájáról és eligazításáról. Mivel pénteken délelőtt érkeznek a kézműves vásárosok is, a torlódás elkerülése érdekében a lovasok már csütörtök délutántól elfoglalhatják a helyüket.
  8. A lovasok és kíséretük számára a hideg-meleg vizes fürdési-tisztálkodási lehetőséget biztosítjuk. Az étkezési lehetőséget is tudjuk biztosítani, előzetes egyeztetés alapján.
  9. Hagyományőrző viseletben, lóháton különösen fontos a példamutató viselkedés. Gondoljunk arra, hogy az az érdeklődő, aki először lát majd ilyen csudát közelről, utánunk fogja megítélni az egész hagyományőrző társadalmat. Ezért kérjük, hogy fokozottan ügyeljünk a tisztaságra. A hulladék gyűjtésére kijelölt helyek vannak, ahonnan az összegyűlt szemetet elszállíttatjuk.
  10. Ezzel párhuzamosan a jurtatáborban, a szervezett programokon, különösen viseletben a dohányzás sem megengedett. Csak és kizárólag az erre kijelölt helyeken szabad dohányozni!
  11. Kerüljük az alkohol fogyasztását (van erre még 362 másik nap az évben). Az ittas személyeket kényszerpihenőre küldjük. A lovas programokban biztonsági okokból nem vehetnek részt.
  12. A lovak és a lószállások környékén csak a szervezők és a lovasok tartózkodhatnak. Idegenek számára ez egy kiemelten balesetveszélyes terület!
  13. Minden lovas saját felelősségére vesz részt a rendezvényen.
  14. A rendezvényen résztvevő lovasok és kísérőik tudomásul veszik, hogy az általuk esetlegesen okozott kárért a Polgári Törvénykönyv szabályai szerint tartoznak felelősséggel!
  15. A lovas csapatvezető a rendezvény teljes ideje alatt az általa képviselt csapatért személyében is felelősséget vállal.
  16. Külön felhívjuk a figyelmet a fokozott elővigyázatosságra és a biztonságra való törekvésre. A lovas balesetek nagy része emberi mulasztás, figyelmetlenség, sokszor elbizakodottság következménye!

Előzetes bejelentkezés lovasoknak:

Endzsel Zsolt
+36 20 981 1658
futar21@t-online.hu

Kérjük megadni:

  • lovak száma, fajtája
  • lovasok és kísérők létszáma
  • hozott szállás: sátor vagy jurta darabszáma
  • szállító és kísérő járművek száma, fajtája
  • egyéb

Kérjük, mielőbb regisztráljanak, hogy a szálláshelyekről és ellátásról időben gondoskodni tudjunk!