A 2018-as Kurultajon lesz megrendezve a Profi Bothúzó Európa Bajnokság (Mas-Wrestling)!

A 2018. évi Kurultaj – Magyar Törzsi Gyűlésen kiemelt szerepet kapnak a hagyományőrző sportok. A lovas ügyességi versenyek, lovas-birkózás, köböre, íjász verseny, gyalogos páncélos párbaj, szablyavívó verseny mellett idén a szabad nevezésű Övbirkózó Nemzeti Bajnokságot is megrendezzük. Idén egy rangos nemzetközi sporteseményt, a profi Bothúzó Abszolút Európa Bajnokságot (Mas-Wrestling European Absolute Championship) is megtekinthet az ünnepre […]

TURAN Együttes – a Nagy Kurultaj színpadán az ősi turáni népzene

Az augusztusi Kurultajon fellép a világhírű Turan kazak zenekar. Az Asztanában alakult együttes, kazakisztáni és közép-ázsiai népzenét játszik. Műsorukban a Turáni-alföld népzenéjét mutatják be. A csapat több nagy sikerű ázsiai és európai koncertet tud maga mögött, majd nagy költségvetésű történelmi filmekben is hallhattuk muzsikájukat felcsendülni. (Például a hazánkban is bemutatott Nomád című filmben.) A „Turán” […]

Kárpát Expressz – Nagyszőlősön a Magyar Turán csapata

Kárpátalján járt a Magyar-Turán Alapítvány küldöttsége. A Kárpát-medencei magyarság heti magazinműsora a Kárpát Expressz rövid tudósítást készített a kárpátaljai Nagyszőlősön megrendezett Történelmi Lovasnapról, melyen az alapítványunk is részt vett. A Kárpát-medencei magyarság heti magazinműsora nem ismer határokat. Összeköti az itthont a külhonnal, mert a kötelék felbonthatatlan és csak együtt lehetünk sikeresek. Nagyszőlősön a Magyar Turán […]

Turáni örökség – Nem vagyunk egyedül (film)

A Duna TV által készített Hagyaték című dokumentumfilm sorozat értékes gyöngyszemét, a magyar nép turáni rokonságáról készített  „Turáni örökség – Nem vagyunk egyedül” című filmet ajánljuk olvasóinknak, hagyományőrzőknek. A filmben szakértőként nyilatkozik Bíró András Zsolt antropológus, a Magyar Turán Alapítvány elnöke és Jankovics Marcell művelődéstörténész, grafikus-rajzfilmrendező.  A Turáni örökség zárszavát felidézve szeretnénk megtekintésre ajánlani ezt a szép dokumentumfilmet. […]

Kurultaj rövidfilm

2018-ban lesz tíz éves a Magyarországon megrendezett Kurultaj – Magyar Törzsi Gyűlés ünnepe, aki még nem nézte meg, érdemes megtekintenie a Kurultaj rövidfilmjét.  

Reggeli Járat: Ősök Napja Bugacon

Alább tekinthetünk meg egy kedvhozó összeállítást a 2017-es Ősök Napjáról. A Hír TV Reggeli Járat műsorában Bíró András Zsolt antropológust (a Magyar–Turán Alapítvány elnökét) kérdezték az Ősök Napja ünnepről.

A Magyar Turán Alapítvány csapata az Asztanai Világkiállításon

Sikeres bemutatót tartott a Magyar Turán Alapítvány lovascsapata Asztanában a 2017-es EXPO-n. A kazak fővárosban megrendezett ünnepségen a helyi médiák megtisztelő figyelemmel tudósítottak a magyar szereplésről. A cikkünkben két rövid kis videót tettünk fel, melyek végén Bíró András Zsolt nyilatkozik. A Kazinform és a Habar 24 videói orosz és kazak nyelvűek. A Magyar Turán csapatára […]

Ősök Földjén

Az első modernkori, magyar részvétellel megtartott Kurultaj – 10 éve – 2007-ben került megrendezésre Kazakisztánban, Saga településen. Ezen az ünnepségen a kazakisztáni Madjar törzs ünnepelte meg a máig meglévő törzsi létét és rokonságát a magyar néppel. A rokonságot Bíró András Zsolt antropológus 2006-os genetikai expedíciója és a magyar antropológus valamint tudományos munkatársai (BIOSZI genetikusai) által […]

A Kurultajra készült gyönyörű magyar vezéri szablya rekonstrukciója – rövidfilm

A 2016-os Kurultaj – Magyar Törzsi Gyűlés kiemelkedő látványossága volt a „Megelevenedik a fejedelmi kíséret” című kiállítás. A tárlat keretében most először láthatott a közönség művészi kivitelben készült, csodálatos honfoglalás kori fegyver rekonstrukciókat. A kiállítás gyöngyszeme, a karosi 2/52 sírban eltemetett magas rangú harcos aranyozott szablyája, valamint a 2/11 sír különleges, ujjtámaszos szablyája volt. A gyönyörű […]

Milyenek lehettek a hunok?

A Hír TV Reggeli Járat műsorában Turda Adrienn műsorvezető, Bíró András Zsolt antropológust (a Magyar – Turán Alapítvány elnökét) kérdezte a hunok kultúrájáról. A műsor leginkább a hun temetkezési szokások kapcsán mutatta be a nagy sztyeppei birodalmat.