Magyar őstörténeti előadásaink Észak-Magyarországon, Felvidéken

Bíró András Zsolt antropológus – a Magyar Természettudományi Múzeum kutatója, a Kurultaj – Magyar Tőrzsi Gyűlés főszervezője tudományos ismeretterjesztő előadást tart Nógrád Megyében, Somoskőújfalun és Felvidéken – Gömörpéterfalán.  A kutató szakterülete a hun, avar valamint a honfoglalás korának antropológiája, a sztyeppei lovasnomád népek temetőiből feltárt csontvázmaradványok embertani vizsgálata, mikroevolúciós hatások kutatása, valamint a migrációk genetikai […]

Ma ünnepeljük a magyar kultúra napját

Ma van a magyar kultúra napja, ebből az alkalomból az ország számos pontján rendeznek ünnepi programokat. 1823-ban ezen a januári napon fejezte be Kölcsey Ferenc a Himnusz kéziratát. A magyar kultúra napját 1989 óta ünnepeljük január 22-én. Ez az ünnepnap arra is alkalmat ad, hogy nagyobb figyelmet szenteljünk évezredes hagyományainknak és gyökereinknek. A mai napon […]

A 2019-es Karacsun – Téli Napfordulós Ünnepünk helyszíne – Budakalász

A Magyar Turán Szövetség 2019. december 21-én, szombaton tartja a Karacsun – Téli Napforduló ünnepét. Szövetségünk központi ünnepsége idén fővárosunk északi szomszédságában, Budakalászon lesz megrendezve. Szép programok kíséretében délutántól közösen ünneplünk, majd együtt virrasztjuk át az év leghosszabb éjszakáját.

Türkmenisztánról, Közép-Ázsia zárkózott csodavilágáról tart előadást Bíró András Zsolt a Magyar Természettudományi Múzeumban

Türkmenisztán különleges világba kaphatunk betekintést a Magyar Természettudományi Múzeum szervezésében 2019. december 4-én, szerdán. Az előadó Bíró András Zsolt antropológus akinek az előadása a kutató négy különböző türkmenisztáni expedíciójának – amely az ország szinte minden régióját érintette – eredményeire és anyagaira épül. Az úti beszámoló mentén számos történelmi, néprajzi és őstörténeti vonatkozást is megismerhet a hallgató. Négy nagyszabású […]

A Magyar Természettudományi Múzeum két héttel meghosszabbította az „Attila örökösei – A hunoktól az Árpád-házig” című kiállítását

A nagy érdeklődésre való tekintettel két héttel (december 9-ig) meghosszabbította a Magyar Természettudományi Múzeum az “Attila örökösei – A hunoktól az Árpád-házig” című időszaki kiállítását. Az érdekes kiállítás a Magyar-Turán Alapítvány közreműködésével készítették el. „A történelem során számos kultúra és népcsoport képviselői telepedtek meg a Kárpát-medencében. A magyarok nép rokonságtudata, önmeghatározása és eredetlegendái szempontjából a […]

„Az Arany ló legendája” – nagyszabású keleti lovas előadás az Arénában

November 30-án és december 1-én rendezik meg az „Arany ló legendája” című – Keleti lovas show-ot az Arénában a melyen Európa legnagyobb lovas hagyományőrző rendezvényének a Kurultaj – Magyar törzsi Gyűlésnek a harcosai is részt vesznek. A jövő hétvégi nagyszabású előadásra a produkciót szervező Auditórium Hungaricum felkérte a Magyar Turán Alapítványt, hogy a Kurultaj kitűnő […]

A Magyar Érdemrend nagykeresztjével tüntették ki a Kurultaj fővédnökét Lezsák Sándort – az Országgyűlés alelnökét

Lezsák Sándor a nép-nemzeti értelmiségiek közül elsőként fordult szembe a kommunista diktatúrával az 1980-as évek végén. Mint az átadó ünnepségen Orbán Viktor miniszterelnök fogalmazott, „történelmi factum, hogy 1987-ben az ő kertjéből indult útjára a rendszerváltás”. Az Országgyűlés alelnöke mindig is szíven viselte a magyar nép kultúráját, történetét és történetének hiteles bemutatását. Ezen elvek mentén hozta […]

A Magyar-Turán Szövetség őrtüzet gyújtott Bugacon, a Székelyföld autonómiájáért

A Székely Nemzeti Tanács felhívására vasárnap este őrtüzek gyúltak. Szerte a Kárpát-medence magyarlakta vidékein is őrtüzek fellobbanása jelezte, hogy az egész magyarság támogatja Székelyföld önrendelkezését. Bugacon, a Magyar Turán Szövetség tagjai gyújtottak őrtüzet. Varga Zoltán, a Magyar-Turán Alapítvány technikai igazgatója köszöntőjében kifejtette, hogy a közösségi médiából áradó –és ma egyre inkább elharapódzó- én-központú világnézettel szemben […]

Őrtűzgyújtás a székely önrendelkezésért – a Magyar-Turán Alapítvánnyal – Bugacon

A Magyar-Turán Alapítvány és a Magyar-Turán Szövetség, a Kurultáj és az Ősök Napja szervezőiként csatlakozik a Székely Nemzeti Tanács felhívásához, amelyben a szervezők azt kérik, hogy 2019. októberének utolsó vasárnapján – a Székely Autonómia Napján – szerte a Kárpát-hazában és a nagyvilágban, őrmáglyákkal hívja fel minél több közösség a figyelmet a székelyek önrendelkezési követelésére. A […]