Gyújtsuk meg az emlékezés kis lángjait és gondoljunk kegyelettel azokra akik már nincsenek közöttünk. Emlékezzünk elődeinkre. A híresekre és a névtelenekre. Azokra, akik az életüket áldozták értünk, és azokra, akik egy életet áldoztak ránk. Nap-nap után, szerettek, neveltek, dolgoztak, tanítottak, példát mutattak, s akik ma általunk élnek tovább. Mozdulataik, tetteik, gondolataik bennünk élnek.
Emlékezzünk szeretteinkre, kedves ismerőseinkre, nemzetünk hőseire és egykori nagyjaira akik a magyar szívekben örökké élnek!
” Ha tudni akarod, hogy egy nemzet mennyire becsüli a múltját, nézd meg temetőit ”
Széchenyi István
Mindenszentek napja, azaz a naptárban nem szereplő szentek emléknapja, illetve a halottak napja a még nem üdvözült lelkek napja, összefonódik az ősi, kereszténység előtti halotti kultusszal, az égi úton járó eltávozott lelkek tiszteletével. Az őszi ünnepek esetében is találkozik egymással a természetközeli ősvallásunk és a későbbi keresztény vallási szimbolika.
A honfoglalás kori sírok leletei (fegyverek, ékszerek, lószerszámok, ételmaradékok) egyértelműen bizonyítják, hogy az ősmagyarok hittek a halál utáni fizikai folytatásban, és mindennel ellátták a halottat, amire a túlvilági életben szüksége lehetett.
Amikor a magyarság felvette a kereszténységet, ezek a mélyen gyökerező pogány ős- és halottkultuszi rítusok nem tűntek el nyomtalanul. Egyszerűen áttolódtak az új keresztény ünnepekre: a halottaknak szánt étel- és italáldozatok szokása például sokáig fennmaradt a néphitben a halottak napi kalácsosztás és a sírokra kitett ételek formájában.
Ma és holnap gyújtsuk meg az emlékezés kis lángjait és gondoljunk kegyelettel azokra, akik már nincsenek közöttünk.



