Szigorú biztonsági intézkedések mellett, Kárpátia koncert nélkül kerül megrendezésre az idei Kurultaj

Hazánkban már több mint tíz éves múltra tekinthet vissza a Kárpát–medencei magyarság legnagyobb hagyományőrző ünnepe a Kurultaj – Magyar Törzsi Gyűlés. Az idén azonban a  kormányzat által kihirdetett járványügyi védekezés értelmében szigorú biztonsági és egészségügyi szabályok alkalmazása mellett rendezi meg a nagyszabású szabadtéri hagyományőrző ünnepet a Magyar-Turán Alapítvány, augusztus 21-23–án Bugacon.

2018.08.10. kurultaj 1_11

A jelenleg hatályos (és továbbra is érvényben maradó) járványügyi intézkedések alapján a hagyományőrző ünnep néhány részprogramját törölni kénytelenek a szervezők. Ezért az ünnepségen nem lesz 500 főt meghaladó koncert, illetve egyéb esemény, amelyre a zenés–táncos rendezvényekre vonatkozó szabályozások a hatályosak. Mindezek értelmében elmarad az augusztus 22. (szombat) estére meghirdetett Kárpátia koncert, valamint elmaradnak az esti és éjszakai táncházak (pénteken és szombaton is). A Kurultaj egyben a hun és türk tudatú népek legnagyobb közös hagyományőrző ünnepe is. Az idei sajnálatos járványhelyzet miatt a rokonnépek delegációi kisebb létszámúak lesznek és csak olyan országokból érkeznek, ahonnan korlátozás nélkül engedélyezett a beutazás (zöld zóna) vagy pedig 2 negatív Covid-teszttel rendelkeznek, ezáltal semmilyen fertőzésveszélyt nem okoz a jelenlétük. A vendéglátósoknak és az egyéb szolgáltatást nyújtó vállalkozásoknak szigorú egészségügyi szabályokat kell betartaniuk a szervezőkkel kötött szerződések alapján. A rendezvényen aktívan résztvevő hagyományőrzőkre és a látogatókra is szigorú házirend vonatkozik. Az ezzel kapcsolatos (beléptetés, fertőtlenítő zónák) szabályokat és információkat a rendezvény hivatalos honlapján www.kurultaj.hu folyamatosan megjelenítjük. A szervezőknek ebben a nehézségekkel teli évben nincs céljai között a látogatói létszám-rekordok megdöntése. A rendezők, a résztvevők és a látogatók, illetve a térségben élők egészségét és biztonságát tartják elsődlegesnek, ezért mindezekkel a megelőző intézkedésekkel és fokozott éberséget igénylő szervezői munkával kívánják biztonságossá tenni az ünnepet. Természetesen a szervezők folyamatosan figyelemmel kísérik az aktuális járványügyi helyzetet, és betartják a törvényi rendelkezéseket és a szakhatóságok hatályos előírásait. Fontosnak tartjuk, hogy ezekben nehéz időkben is (az óvintézkedések betartása mellett) közösen emlékezhessenek történelemformáló nagy őseikre és méltósággal ünnepelhessenek a magyar emberek.

Magyar-Turán Alapítvány