Lovasíjász verseny a 2018-as jubileumi Kurultajon

A 2018-as Kurultaj – Magyar Törzsi Gyűlésen  a hagyományőrző sportok és viadalok  kiemelt szerepet kapnak. Minket magyarokat lovas-nemzetnek is szoktak emlegetni. Nem véletlenül, hiszen a lovas-, és főként a hagyományos lovas sportokban az élen járnak hazánk hagyományőrzői. Az idei jubileumi Kurultajon ennek megfelelően a többi – nagy közönségsikerű –  lovasverseny mellett (köböre, lovasbirkózás, Puszta Vágta, Puszták Népe Lovas Viadal)  lovasíjász versenyt is rendezünk, Bugacon augusztus 10-12. között. A versenyről alább olvashatunk egy kis ismertetőt.

 Kurultaj-lovasíjász_40

Kurultaj – Lovasíjász verseny

A Verseny Célja:

A ünnep ideje alatt, a helyszínen résztvevő hagyományőrző lovasíjászok összemérhessék tudásukat.

– A versenyen bármilyen típusú hagyományőrző íjjal és vesszővel lehet indulni.

– A pálya az arénában helyezkedik el, 8 db cél /egész alakos, 1m korong / kerül leküzdésre. 1 próba futam 2 éles futam!

– Egy célra több vesszőlövés is leadható! A lóról leadott lövések csak vágta jármodban történhetnek!

– A pályán nemcsak bal, hanem jobb irányba is történik célzott lövés.

Pályarajz a helyszínen megtekinthető!

Nevezés a helyszínen (ingyenes, mint minden program)!

A versenyen csak korhű ruházatban lehet részt venni! Bármilyen töltéstechnika megengedett (öv, tegez, markolat).

A verseny ideje alatt  az egész rendezvényre érvényes szabályok betartása mellett lehet csak részt venni!

Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

Kovács Ferenc: 06 30 906 1231

ferikov@freemail.hu

Lovasíjász