Az életfa a magyar nép egyik legősibb szakrális jelképe. Az életfa ereje kitörölhetetlen nyomot hagyott a magyar néplélekben, az ősi lovas-nomád életformánk és hitvilágunktól való elszakadásunk óta eltelt évezred sem bírta átírni az ősvallásunk első számú szimbólumát. A világfának is nevezett szakrális csoda nem csak egy egyszerű vallási és természeti idol, hanem egy komplett jelképrendszer. A világmindenség természetes rendjét fejezi ki, melyben az isteni rendezőerő nyilvánul meg.

Altáji sámándob

Az életfa ábrázolás sok ősi nép jelképrendszerében fellelhető, az asszíroktól egészen a keltákig. A fa a legtöbb kultúrában a megújulás és az élet jelképe. Azonban a magyar életfa jelentősen eltér ezektől az ősi szimbólumoktól. A felső ágai jobb és baloldalán megtalálható a hold és a nap. A turáni, sámán vagy táltoshitű népek és a tengrista vallású lovas kultúrák alapszimbóluma. Ez a fa jelenik meg az altáji török táltosdobokon, avar sírleletekben, hun ábrázolásokban is.

A kazak rokonnépünk iszlám előtti hitvilágában is kiemelt szerepet kap a világfa. Kazakisztán új fővárosának, Asztanának szimbóluma a Bayterek emlékmű, a maga 97 méteres magasságával. A torony önmaga is egy életfa jelkép (Bayterek – „magas nyárfát” jelent). A világfa koronáján a nap található, melyet a kazakok szent madara tojásként helyezett el az égi világban, az életfa csúcsán.

2012. évben a Magyar Turán Alapítvány Kazakisztánban élő madjarok lakta területeire küldött ki egy kilenc méter magas, egyetlen törzsből faragott életfát. A több ezer kilóméteres út után célbaérő életfa a szétvált magyar népek rokonságát is jelzi. A csodálatos alkotáson Nemes Sándor fafaragóművész ábrázolta a magyar és kazak-madjar motívumokat, ősi szakrális jelképeket.

Életfával díszített szaru – Magyarország

A magyar életfán a szkíta kori előzményektől kiindulva a turáni népek sámánisztikus, és tengrista vallási ábrázolásai lelhetők fel. A fa hármas osztatása a világmindenség rendezőelvét képezi le. A fa lombja vagy koronája az égi szféra, a fa törzse a földi, azaz látható világot jelképezi. A földalatti világ az alvilágot vagy szellemvilágot jelenti, ahova a fa gyökerei nyúlnak le. A turáni népeknél a koronában megtalálható nap és hold a legfelsőbb szférák alapszimbólumai. A tengrizmus hagyománya szerint nap a világosság, Isten nappali megjelenése. A hold a sötétség, Isten éjszakai megnyilvánulása. A magyar világfa tetején a sólyom – Turul ábrázolás található, amely az Egyistent, az Egek Urát (Égi Urat azaz Tengrit) jelképezi. A mitikus szent madár a csőrében hozza majd le a földi szférába a megszületendő – fontos szerepet betöltő – vezetők lelkét. Ebben a tökéletes harmóniát mutató rendszerben az ősi hun és magyar vallás világképe jelenik meg.

A csodaszarvas ábrázolása Nemes Sándor alkotásán

Nemes Sándor műalkotásában a turáni népek világfelfogása látható. A díszítőelemekben leginkább a madjar és magyar szakrális motívumok hangsúlyosak, de az ábrázolásban a turáni népek összetartozása is tükröződik. Lássuk, hogyan lehelt életet a művész a fába: amikor a teremtő megalkotta a turáni testvérnépeket, segítségül hívta a Tüzet, a Vizet, a Levegőt és a Földet. A négy elem szemet gyönyörködtető faragások formájában jelenik meg a fán. Az alsó világ gyökérzete fölött hullámzik az élet vize, itt kezdődik a földi élet, ahogyan a magzatvíz veszi körbe a születendő gyermeket. Innen indul ki a jobb faágon két nagy inda, amelyek végigkísérik az egész ágat, a két inda szétválik, majd ismét összetalálkozik. Az indák a nyugatra vándorolt magyar és a keleten maradt madjar népet jelképezik. A palmettás motívumok körül haladnak el, melyből a hatalmas rozetta alakú növényi palmetta az Eurázsiában szétrajzott turáni népeket jelöli, sugárszerű félhold széthajló alakjában. Nemes Sándor mestert, a motívum megalkotásában az avar díszítésű palmettás minták ihlették. Ezek a minták visszaköszönnek a későbbi magyar díszítőművészetben is, szép példák erre a felvidéki, zempléni lőportartók díszítései.

A fa másik ágán az élet vize felett a vízi világ élőlényei, a halak kaptak helyet. A hullámokból sejlik elő a bal ág nő szimbóluma. A nagy palmettás faragás fölött találkoznak az indák, körülölelik a sztyeppei emberek mindenét a lovat, és a csodaszarvast, amely a különvált népeink közös szimbóluma. A fa koronája az égi szférákba nyúlik, a középső legmagasabb ág tetején az ősi jelképünk, a Turul tekint kelet felé. A magyarság szent madara a csillagözön, – székely mondák szerint a tejút – tetején áll. Az életfa túloldalán, mintegy párhuzamot alkotva a kazak sas tekint le ránk. Ez a párhuzamosság megjelenik a fa díszítéseiben, a magyar motívumok mellett, mindig megtaláljuk a hozzá illő madjar, illetve kazak ornamentumokat.

Kül tegin oszlopa

A felső világ csúcsán az Egyisten ősi jele székely-magyar rovásírással lett kifaragva, a másik oldalon a Tengri Egyisten jele található. A Tengri jelkép Kül tegin (Bilge türk kagán öccse) emlékoszlopáról lett mintázva és türk rovásírással faragta ki a mester. A tegin méltóság név, az uralkodó (a kagán) fiát vagy fivérét címezték így. Kül tegin sírfelirata a VIII. század derekán állított emlékoszlopok egyikén található. Az „orhoni feliratok” a Keleti Türk birodalom legjelentősebb rovásírásos emlékei.

A kazak lélekminták szintén a felső szétágazáson láthatók. Ezek a motívumok fellelhetők Magyarországon is, a nagyszalontai és derecskei szűrök díszítésein. Keleten maradt madjar testvéreinknek kedveskedik a ló feje fölé bevésett törzsi tamga. A torgaji madjarok tamgája a madár, háromágú stilizált ábrázoláson domborodik a pusztai mén felett. A tamgák a pusztai lovas-nomád kultúrák nemzetség jelzései. A legtöbb sztyeppei nép alkalmazta ezeket az erősen stilizált jelképeket. A tamgák ábrázolása egy törzs, klán esetleg család jele. Egyes területeken az uralkodó dinasztia jelképe volt, máshol pedig csak egy – egy családhoz való tartozást jelzett. Esetenként birtok megjelölésére használták, de a türk népeknél a nemzetet jelentő zászlókra is felkerültek (lásd: Krími tatárok nemzeti lobogója) vagy érmékre nyomták a szimbólumokat.

Az Magyar Turán Alapítvány által ajándékozott életfa Kazakisztánban.

Nemes Sándor fafaragó mester gyönyörű műalkotása nem csak a lovas kultúrájú népek jelképeinek egymásra építése. A fába faragott minták cselekvést, létezést, történést kifejező jelek. Éppen ezért a motívumok használata felelősséggel jár! Fontos tudni, hogy ősi motívumaink rendszere képírás, nem csupán díszítmény, olyan vizuális jelrendszer melyből olvasni lehet. A szimbólumok a magyar, és a rokon turáni népek sorsáról regélnek, közös hiedelemvilágról, a puszták tengerébe vesző azonos őstudatról, összetartozásról tanúskodnak.

Bíró Csaba