A szabolcsi földvár kiemelkedő jelentőségű a magyar történelmi emlékek között. A földvár Európa egyik legépebben fennmaradt földvára, ezenkívül a legnagyobb területűek közé tartozik. A magyarországi földvárak nagy része ókori építésű, sok földvárunk az Avar Kaganátus alatt épült fel vagy már a későbbi Árpád korban, azonban a szabolcsi földvár azért is kiemelkedő jelentőségű, mert a X. században a honfoglaló magyarok építették.

A szabolcsi földvár / fotó: Civertan Grafikai Stúdió www.legifoto.com

A szabolcsi vár a megye névadó településének, a Tokajtól 12 kilométerre fekvő Tisza parti Szabolcs községnek az ékessége. A földvár nemcsak a magyarság egyik legkiemelkedőbb honfoglalás kori építménye, hanem egyben egy egyedülálló műemlék-együttes része is. A legépebb állapotban fennmaradt földvárunk sáncaitól néhány méterre áll a XI. századi templom utóda, amelyben 1092-ben Szent László királyunk országos zsinatot tartott. Az egyházi zsinaton meghozott határozatok lejegyzése a magyar jogtörténet kiemelkedő alkotása, amelyek összeszerkesztve Szent László király I. törvénykönyve néven maradt ránk.

A templom és előtte Szent László mellszobra

A háromszög alaprajzú fa és földvár kifejezetten hatalmas méretűnek mondható, a keleti oldala 323 méter, az északnyugati része 273 méter, a délnyugati oldala pedig 194 méter hosszúságú. A nagyméretű földvár a honfoglaló őseink jelentős mérnöki tudását dicséri. A vár fából és földből épül, és az alapzathoz követ is felhasználtak, az ágcsonkokkal illeszkedő fagerendák közét  földdel töltötték fel eleink. A vár 33 ezer négyzetméteren terül el, a belső szintjéhez képest átlagosan 11 méter magasságúak a falak. Azonban ha az árterület felől mérjük a vármagasságot, akkor a falak magassága eléri a 20 métert. A vár felépítéséhez 326 ezer köbméter földet, a tartó gerendaszerkezetben 15 ezer köbméter fát használtak fel. Bóna István régészprofesszor számításai szerint a vár felépítéséhez – a kor viszonyait figyelembe véve – 1 millió 200 ezer munkaóra szükségeltetett, amely 100 építőmunkással számolva 900 napot vehetett igénybe, azaz 2 és fél évig tartó munkafázist ölelhetett fel. A hatalmas földtömeg összetartására kazettás rendszerű faszerkezetet alkalmaztak. A 30 cm átmérőjű gerendákat több helyen egymásba csapolták, és összekötötték a vízszintesen fekvő faelemeket a függőlegesen álló gerendákkal. A feltárásokkor kiderült, hogy a sánc lábazatának megerősítésére köveket is felhasználtak.

Légifotó

A földvár sáncait két oldalról a Tisza övezte, a harmadik oldalra pedig egy csatornát építettek. A földvár keleti oldalán húzódott a 7 méter széles és 3 méter mély vizesárok. A csatorna építése során felhalmozódott földből erősítették meg a vár keleti oldalát, ezáltal egy mesterséges szigetté alakult az erősség. A vár főbejáratát így valószínűleg egy híd kötötte össze a szárazfölddel. Az esetleges ostromokkor tiszta ivóvíz nyerésére egy 30 méter átmérőjű ciszternát azaz csapadékgyűjtő helyet alkottak, amelybe a fölé épített tetőrendszerből vezették le a vizet. Az északi – tiszai – kapuhoz egy jól rekonstruálható út vezetett, amelyben kő alapzatra homokkal kevert földréteget döngöltek rá.

A feltárásokban résztvevő régészek és mérnökök arra az eredményre jutottak, hogy körben a falak tetején – a vár védelméhez – egy 3 méter széles védelmi járósáv volt kialakítva, mely előtt fél méter széles függőleges gerendákból felépített mellvéd húzódott. A vár három sarkában valószínűleg egy – egy figyelőtorony állhatott.

A szabolcsi vár rekonstrukciós rajza, a Tisza partján jurták és faházak állnak vegyesen

A várról Móricz Zsigmond is írt 1928-ban az Est hasábjain. Nagy írónktól idézünk egy rövidke részletet , ekképpen jellemezte a szabolcsi várat:

„Ez a földvár, amelyről a magyar közvélemény jóformán semmit sem tud, a magyar nemzeti kincsek közé tartozik. Szabolcs megyének északi sarkában, Rakamazon felül van, Tokajjal szemben, ez a kis, pár száz főnyi lakosságú falucska; maga a falu a földvárlejtőjén van megtelepülve. Ezen a tájon nagy homokdombok vannak, s ezek egyikét használták fel még az avarok egy földgyűrűnek az építésére. Egy hosszabb földhányás, amelyhez háromszögben még két hasonló magasságú sáncot építettek kézzel rakott s igen magas, harminc-harmincöt méter magas partot. Annak idején a Tisza, mely ma is ott kanyarog a vár alatt, mocsarakkal vette körül, mint egy szigetet, s a vár csúcsáról messze terjedő gyönyörű panoráma nyílik, az Alföld egyik legszebb kilátása, a Hegyaljai hegyekre………”

A vár tövében Szabolcs vezér szobra áll

Móricz Zsigmod a korszak kutatásai eredményeit felhasználva írta meg lebilincselő jellemzését. 1894-ben Jósa András régész és Bartalos Gyula történész végzett ásatásokat a területen. A feltárás tapasztalatai alapján arra a következtetésre jutottak, hogy a fölvár sáncai gerendaszerkezetre épültek és két korszak, az avar és a honfoglalás-kori magyar építőmunkájának eredménye. Azonban azóta több modern kutatást is végeztek Szabolcsban, melyek élesítették a fa-földvárról alkotott korábbi képet. 1969-ben indult el a régészeti föltáró munka, melyet 1976-78 között rendezési munkálatok követtek. 1996-tól pedig elindult a földvár helyreállítása. A kutatások során bizonyosságot nyert, hogy a szabolcsi várat kizárólag a magyarok építették, és nagy valószínűséggel a X. század közepén már a Tisza fölé magasodott.

A Szabolcsban napvilágot látott nagy mennyiségű honfoglalás kori leletek értékelésekor sok kutató arra az álláspontra jutott, hogy éppen ezen a tájon lehetett a magyar nagyfejedelmek szállása. Szabolcs környékén igen gazdag X. századi leleteket találtak, aranyozott ezüstlemezzel borított tarsolyok, aranyveretes szablyák, és turulmadarakkal díszített hajfonatkorongok kerültek napvilágra. Az biztos, hogy Szabolcs környéke egy jelentős központja lehetett a magyar honfoglaló népnek, az egyik törzs vezéri szálláshelye lehetett.  Ezen a területen működhetett az egyik nagy ötvösműhely is, ahol a gyönyörűen díszített tárgyak készültek.

Zárjuk írásunkat Móricz Zsigmond szép soraival:

„Az alföldi földvárak csaknem mind elenyésztek, s hogy ez ma is megvan, megbecsülhetetlenné teszi ezt a különös építményt. A nomádkor képe tisztán megelevenedik az ember szeme előtt. A várgyűrű, amely tizenkét katasztrális holdra terjed, elég volt arra, hogy egy uralkodó nép abban az időben biztos oltalmat nyerjen benne. A vároldalak igen meredekek, úgyhogy még gyermek sem tud ma sem, le-vagy felmászni rájuk, s könnyű volt az oltalmazásuk. Ahogy az ember megáll a vár fokán, érzi a hódító és büszke érzést, ahogy uralkodott ez a központ a táj felett………….  

……….Ezzel annak az ősi kultúrának a karaktere is megvan, amely a nomád magyarságot az Árpád-házi királyok alatt átalakította földművelő, majd kultúrvilággá. Itt áll a szabolcsi földvár, ahonnan kiszállottak a kalandos hadakra, s érzem a füvek és a levegő ízéből, mikor megjöttek a vad magyarok az itáliai, a német, a francia, sőt a spanyol hadjáratokból, s felhasított az itthon maradtak rivalgása, mikor megjöttek, néha évekig való odalét után a hősök s megrohanták őket az itthon maradottak s leszedték a lóról a bátrakat.”

Íjászok a szabolcsi hagyományőrző napon