Kaukázusi kis rokonnépünk a karacsájok tragédiája

1956-ban November 4-én indult el hajnalban a Szovjet invázió a magyar forradalom ellen. Azonban a november elejei napok nem csak hazánk számára jelentik a kommunista rémuralom és a szovjet terror elleni harc megemlékezéseinek évfordulóját, hanem több kaukázusi rokon népnek is sötét dátumot jelentenek e napok. November 2-án kezdődött meg a sztálini Szovjetunióban a karacsáj nép kitelepítése a kaukázusi hazájukból. Alább olvashatunk egy kis összefoglaló írást a karacsáj rokonainkról és kálváriájukról.

Karacsáj – Cserkesz föld

Az orosz tagköztársaság Grúziától északra a Kaukázus északi vonulatain terül el. A karacsájok valójában a balkárok közeli rokonai, de a két nép külön országban él. A karacsáj nyelv a török nyelvek kipcsak ágához tartozik. A nép megnevezése valószínűleg a fekete patak szóösszetételből származhat.

Karacsáj- és Cserkeszföld zászlója

A Karacsájok a köztársaságon belül a Kubán folyó felső folyása mentén és attól délre élnek. Kisebb számban Törökországban is laknak. Összlélekszámuk nem éri el a 200 ezer főt. Feltehetően a karacsájok etnogenezisében a hun birodalom utódnépei vehettek részt. Kiemelten bolgárok és kipcsakok, valamint a  török és a kaukázusi népeken kívül iráni etnikumok – leginkább alánok – is alakították a kialakuló karacsáj népet. A muzulmán vallásuk ellenére, a sámánisztikus őshitük a 20. század elején is tartotta magát, sőt e vallásuk nyomai a mai napig élnek hiedelemvilágukban. Népzenetudósaink a karacsáj népzenét igen közeli rokonságúnak tartják a magyar népzenével, ezért számos adatgyűjtő expedíciót szerveztek a karacsájok földjére.

A kaukázusi régiók térképe

A turáni (urál-altáji) rokonnépünk ma az autonóm cserkesz-karacsáj területen él. Az oroszok 1828-ban hódították meg ezt a területet. 1922-ben autonóm körzetté alakult hazájuk, de a második világháború alatt a németekkel való kollaboráció vádja miatt a karacsáj népet embertelen körülmények között kitelepítették szülőföldjükről.

A karacsájok deportálása

A szovjet kormány a második világháború alatt sok – a Szovjetunió területén élő – őslakos nemzeti kisebbség kollektív bűnössé nyilvánított, főként azzal a váddal, hogy együttműködtek a benyomuló német csapatokkal. 1943 novemberében kezdődött meg a karacsáj nép kálváriája. 1943 novembere és 1944 vége között több mint 1 millió karacsájt, balkárt, kalmüköt, bolgárt, csecsent, ingust, hemcsit és meszhet törököt deportáltak főként Szibériába,  Kazakisztánba és Kirgizisztánba. 1941 és 1945 között a szovjet deportálások számmutatói a következőképpen alakultak a Kaukázus és a Krím térségéből: 407 690 csecsen, 202 000 krími tatár, 134 270 kalmük, 92 070 ingus, 86 000 török, 75 740 karacsáj, 42 660 balkár, 37 000 bolgár nemzetiségű lakost deportáltak.

Karacsáj nők (Gróf Zichy Jenő magyar expedíciójának fényképe)

A karacsáj deportálás azért volt különösen fájdalmas a kis kaukázusi népnek, mert a szovjet biztonsági szervek gyakorlatilag a teljes népet kitelepítették a német csapatok visszavonulása után. A halálozási statisztika a karacsájok esetében mutatta a legelszomorítóbb képet, ugyanis a számadatok szerint lakosságszámukhoz viszonyítva közülük halt meg a legtöbb áldozat a kitelepítések során. A karacsáj nép 36%-a, a balkárok 26%-a és a csecsenek 22%-a halt bele a deportálásba. A kitelepített kaukázusi népek csak 1957 után térhettek vissza hazájukba. A deportálások különösen kegyetlenül zajlottak le. A túlélők visszaemlékezései szerint teljesen lezárt vagonokba kényszeríttették őket, ahol az éhínség és a levegőtlenség miatt tömegesen haltak meg az emberek. Sokakat valamilyen betegség vitt el, hiszen enni és inni szinte semmit nem kaptak. Az új lakóhelyükön is elviselhetetlen körülmények között laktak, ahol a megmaradt deportáltak újabb negyede halt meg.

Karacsájok deportálása 1943-ban

Különösen gyomorforgató eljárás volt a kommunista szovjet vezetés részéről, hogy a Vörös Hadsereg kaukázusi származású tisztjeit második világháborút után szintén deportálták. Erről a tényről kommunizmus áldozatait kutató történészek legújabb kutatásai adnak tanúbizonyságot. Az NKVD (*) iratok feldolgozása során kiderült, hogy 1945-ig a szűken vett Kaukázusból 602 ezer embert deportáltak, ez a számadat az 1943 novemberétől 1944 végéig kitelepített – érintett kaukázusi köztársaságok – lakosságát fedi le. Azonban 1945 végére a kaukázusi deportáltak száma 609 ezerre emelkedett, ugyanis a Szovjetunióért végigharcolt háború után a Vörös Hadsereg nemzetiségi tisztjeit is a kitelepített népük után szállították Szibériába, Kazakisztánba és Kirgizisztánba.

Sztálin halála után térhettek csak vissza a megmaradt őslakosok a szülőföldjükre a Kaukázusba. Azonban a földjeik már más tulajdonban voltak, hiszen a deportálásuk ideje alatt (17 év) nagyon sok oroszt telepítettek a szovjet tagköztársaságokba.

Emlékezzünk november elején a magyar forradalom és szabadságharc hőseire. Egyben tisztelegjünk a kaukázusi rokon népeink áldozatainak emléke előtt is.

* = az NKVD a Szovjetunió “Belügyi Népbizottság” elnevezésű szerve 1934 -1946 között. Az NKVD tömeggyilkosságokat hajtott végre, működtette a Gulag munkatábor-rendszerét, felszámolta a földalatti ellenállást, teljes nemzetiségek és a kulákok deportálását vezényelte le a Szovjetunió lakatlan területeire. Feladatkörébe tartozott a külföldi kormányok befolyásolása, a sztálini politika érvényesítése más országokban. A kommunizmus terjesztése érdekében kémkedést és politikai gyilkosságokat hajtott végre külföldön.

 

 Bíró Csaba