Szavazz a diktátum ellen!

A Magyar-Turán Alapítvány megalakulása óta az összmagyarság nemzeti érdekeinek támogatása mentén fejti ki tevékenységét. Legjobb tudásunk és erkölcsi meggyőződésünk szerint Magyarország hosszú távú stratégiai érdekeit szolgáljuk.  

Magyarországon október 2-án népszavazás lesz. A nemzet kifejezheti az akaratát és üzenhet a Világnak, hogy Magyarország sorsát és jövőjét kizárólag a magyar nemzet tagjainak saját döntései határozhatják meg. Ezért arra buzdítjuk minden honfitársunkat, hogy vegyen részt a népszavazáson és mondjon nemet arra, hogy bárkik bármikor idegen tömegeket telepíthessenek a Hazánkba.

magyar_zászló

A jelenlegi különböző politikai magyarázatoktól és következményektől eltekintve a népszavazásnak azért van jelentősége, mert ezzel egy bizonyos kérdéskörre vonatkozóan egy össznemzeti akarat hivatalos kinyilvánítására nyílik lehetőség, amely a későbbiekben is hivatkozási alap lehet az ilyen irányultságú kérdésekre vonatkozóan.

A II. Világháborút követő szovjet megszállás és nemzetellenes kommunizmus évtizedeiben Moszkvából dirigáltak és rombolták a magyar nemzetet. Az elmúlt évszázadokban a Habsburgok idejében pedig betelepítések is voltak, amelyek következtében a későbbiekben a Kárpát-medence több területén is megváltoztak az etnikai arányok a magyarság rovására. Manapság Magyarországnak számos szövetségese és partnere van, több szövetségi rendszernek is tagja Hazánk (Európai Unió, NATO) akikkel az egyenlőség és kölcsönös tisztelet alapján kívánunk együttműködni, fenntartva Magyarország teljes szuverenitását.

 Népszavazás

A nemzeti akarat méltóságteljes kinyilvánításának jelentősége mellett pedig felhívjuk honfitársaink figyelmét arra, hogy ne legyenek áldozatai a médiák és különböző érdekcsoportok és szervezetek manipulációinak sem. Ne hagyják magukat a túlzott és felesleges gyűlölködés irányába terelni. Hazánknak most nincs szüksége idegen betelepülők ezreire, azonban azt ismerjük fel, hogy a magyarságnak nem a (különböző) migránsok az ellenségei és nem is az iszlám. A migránsok hatalmas tömegeiben sok bűnöző, közéjük küldött terrorista és különböző mentalitású emberek lehetnek, de a nagy részük megfélemlített, sokszor direkt felhergelt de leginkább elkeseredett vagy csak szerencsét próbáló egyszerű ember. A felelősség viszont inkább azoké akik létrehozták (és támogatták amíg kellet a céljaikhoz) az Iszlám Államot (ISIS) talán pont az iszlám lejáratására. A Világot elárasztották iszlám fóbiával, mialatt más szervezetek meg nyugodtan dolgoznak, a szerencsétlen emberek csempészetéből pedig milliárdokat keresnek. Az európai nemzetállamokat migránsok százezreivel gyengítik, miközben ezért sokan egy vallást vagy bizonyos népeket gyűlölnek. Európa liberális vezetői pedig valóban lerombolták évtizedek alatt a nemzetállamokat a nemzeti értékeket, a migránsok nélkül is. Most pedig üzleti és politikai érdekekből százezreket akarnak befogadni amellett, hogy jól kitalált bűnbakokat is tudnak állítani a manipulálható tömegek elé az iskolázatlan és gyakran primitíven viselkedő emberáradat képében.  A migrációs válság megoldása csak az lehet, ha valódi akarattal és nemzetközi összefogással a válságos helyzetű zónák legnagyobb gondjait orvosolják és megteremtik a helyben maradás lehetőségét.