Kurultaj szakmai nap az Ópusztaszeri Emlékparkban

Az idei Kurultaj – Magyar Törzsi Gyűlés egyik legérdekesebb látványossága a ”Megelevenedik a fejedelmi kíséret” című kiállítás lesz. Augusztus 4-én a Kurultajon megtekinthető régészeti-antropológiai tematikus tárlat kapcsán az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban szakmai napot rendeznek. A rendezvény látogatása ingyenes, azonban regisztrációhoz kötött.

A „Megelevenedik a fejedelmi kíséret” című kiállítás a miskolci Herman Ottó Múzeum, a kecskeméti Katona József Múzeum, a budapesti Magyar Természettudományi Múzeum együttműködésével, a Magyar Turán Alapítvány tudományos tagozatának koordinációjával valósul meg. A Kurultaj Magyar Törzsi Gyűlés hagyományőrző rendezvényen lesz megtekinthető augusztus 13. és 14-én Bugac település külterületén, a rendezvény helyszínén.

A tematikus kiállítás az egész bodrogközi régió honfoglalás kori hagyatékából ad ízelítőt és a Kárpát –medence legrangosabb honfoglalás kori temetőinek a Karos I és Karos II egyes kiválasztott, talán legszebbnek határozható, leletei alapján készült rekonstrukciókat mutat be.

A kiállítás tematikáját, valamint a készülő rekonstrukciók sajátosságait az ópusztaszeri szakmai napon mutatják be az érdeklődőknek és a sajtó munkatársainak.

Helyszín: Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark, Látogatóközpont/ Konferenciaterem

Időpont: 2016. augusztus 4. (csütörtök) 14:00

Program

14:00 – Kertész Péter, az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark igazgatója mond köszöntő beszédet

14:15 – Pusztai Tamás (Herman Ottó Múzeum , igazgató): Az ”Elit alakulat” honfoglaláskor kiállítás valamint a bodrogközi régió régészeti hagyatékának kezelése és bemutatása.

14:30 – Bíró András Zsolt (antropológus, MTM Embertani Tár kutatója): Honfoglalás kori népesség struktúrájának antropológiai vizsgálata.

14:50 – Török Tibor (MTA- Szegedi Biológiai Kutatóközpont, genetikus): A honfoglalás kori csontleletek archeogenetikai vizsgálatának módszertana és lehetőségei.

15:30 – Strohmayer Ádám (ötvös – cizellőr): A karosi 2/ 52 és 2/ 11 szablya rekonstrukciójának módszertana és a munkafolymatok ismertetése.

Szünet: kávé, üdítő, péksütemény

16:00 Fórum, újságírói kérdések

A szakmai napon való részvétel ingyenes, azonban előzetes regisztrációhoz kötött! 

A regisztrálni a sereg(kukac)magyar-turan.hu címen lehet.

Szakmai nap plakat_50