”Megelevenedik a fejedelmi kíséret” – szenzációs kiállítás a Kurultajon!

A Kárpát-medence legrangosabb honfoglalás kori temetőinek leleteiből készül kiállítás három múzeum részvételével a Magyar Törzsi Gyűlésen. A Kurultajon ”Megelevenedik a fejedelmi kíséret” című tárlat keretében most először láthat a közönség gyönyörű kivitelben készült, csodálatos honfoglalás kori fegyver rekonstrukciókat. A régészeti-antropológiai tematikus kiállítás a Kurultaj – Magyar Törzsi Gyűlés ünnepünkön lesz megtekinthető augusztus 13-án és 14-én.

Kiallitas_vezeri_Kurultaj

Először láthat a közönség művészi kivitelben olyan honfoglalás kori fegyverrekonstrukciókat is, amelyek a Kárpát-medence legrangosabb honfoglalás kori temetőinek leleteiből kerültek elő. A kiállítás a miskolci Herman Ottó Múzeum, a kecskeméti Katona József Múzeum, a budapesti Magyar Természettudományi Múzeum együttműködésével, a Magyar-Turán Alapítvány tudományos szekciójának koordinálásával valósul meg a bugaci Kurultájon.

kiall_030

A tematikus kiállítás az egész bodrogközi régió honfoglalás kori hagyatékából ad ízelítőt és a Karos I. és Karos II. temetőinek egyes kiválasztott, talán legjelentősebbnek nevezhető leletei alapján készült rekonstrukciókat mutat be. A kiállításon az eredeti honfoglalás kori csontok mellett az antropológiai tablók által kaphatunk információkat a temetőt használó népesség embertani sajátosságairól. Az együttműködésben részt vevő múzeumok jóvoltából pedig eredeti honfoglalás kori tárgyak is megtekinthetők lesznek. A rekonstrukciók során elkészül néhány női ékszer, lószerszám, tarsoly, veretes öv, készenléti íjtegez és a kiállítás gyöngyszeme, a 2/52 sírban eltemetett magas rangú harcos aranyozott szablyája, valamint a 2/11 sír különleges, ujjtámaszos szablyája. A kiállítás két hatalmas, tíz méter átmérőjű különleges kiépítésű és UVB védelemmel ellátott jurtában, az úgynevezett „Ősök Sátraiban” lesz megtekinthető.

 P1070042_40