Vásározóknak – Felhívás a Kurultajra!

A Kurultaj – Magyar Törzsi Gyűlés tisztelgés nemzetünk legrégebbi ősei előtt, és egyben a Európa legnagyobb hagyományőrző találkozója, ahol a keleti – pusztai lovasnomád múltra visszatekintő rokon népek együtt ünnepelhetnek. Egy ünnep, melyhez minden magyar tehetsége szerint járul hozzá. A Kárpát-medence mesteremberei, kézműves hagyományőrzői igazi kirakodóvásárt rendeznek, ahol nemcsak vásárolni lehet, de az egyes mesterségek fortélyait is láthatják az érdeklődők. A következő felhívás a kézműves vásárban kiállítani és árusítani szándékozóknak szól.  

Kedves Vásározó!

Az idei év a Nagy Kurultaj éve. A rendezvény időpontja: 2016. augusztus 12-13-14. Helye: Bugac. A vásárosok száma idén maximum 100. Továbbá 20 helyet a környékbeli őstermelőknek tartunk fent.

Csak magyar (Kárpát-medencei) kézműves portékával lehet részt venni az ünnepen! Az árusok áruját szigorúan ellenőrizzük! Aki a részvételi díjat elutalja, az tudomásul veszi, hogy portékáját a helyszínen ellenőrizzük, ha azok nem oda valók, azt elrakatjuk, szélsőséges esetben a vásározót távozásra szólítjuk fel!

Sikeres regisztrációnak az e-mailben történt jelentkezést követő banki utalás számít! Az árusító hely 3 méter. Aki többet szeretne, annyiszor 3 méter elárusító helyet kell fizetni, amennyibe sátra, installációja belefér! Az árusnak magának kell kialakítani a rendelkezésre álló 3*3 méteres férőhelyén portékái elrendezését, valamint kijáratát, ha esetlegesen ez szükséges a stand előtti területre, tehát a 3 méteren felül erre plusz hely nem jár!

A sátor nem lehet rikító vagy a természettől a környezettől nagyon elütő színű. Idegen nyelvű feliratok nem megengedettek! Nem megengedett továbbá a rendezvény mondanivalójával, eszmeiségével össze nem egyeztethető felirat, molinó, zászló kihelyezése sem az elárusító helyen!Ez természetesen a portékákra is vonatkozik!

tarsolyok

Az idei évben is nagy érdeklődésre számítunk, tekintve a tavalyi Ősök Napja nagy sikerét, kérjük senki se július közepére halassza a jelentkezést!

Mivel a vásár körbekerített helyen lesz, fontos a pontos érkezés, valamint az, hogy az áru kipakolását követően a területet gépkocsival el kell hagyni, estére sem lehet majd visszaállni! Legközelebbi beállásra csak vasárnap, a rendezvény vége után lesz lehetőség!

Kérjük, csak az jelentkezzen, aki ezt vállalni tudja! Aki úgy érzi, hogy kisgyermek, öreg hozzátartozó stb… ok, probléma miatt nem tudja vállalni ezen szabály betartását, az ne jelentkezzen a vásárba!

Aki ezen fontos szabályt nem tartja be, azt sajnos a jövőbeni rendezvényeinken már csak mint látogatót tudjuk fogadni, mint vásározót már nem!

A terület estére térvilágítást kap és folyamatos őrzést, a portékák tehát biztonságban lesznek, a Kurultaj és az Ősök Napja eddigi incidens és bűnesetmentes története ezt mutatja, egyrészt a résztvevők szellemisége, másrészt a jól megszervezett őrszolgálat miatt!

Minden árusítóhelynek rendelkeznie kell egy darab érvényes tanúsítvánnyal rendelkező, 6 kg-os ABC porral oltó készülékkel.

Egyebekben a vásározókra is a rendezvény általános házirendje vonatkozik! Helypénzt vissza nem térít a rendezőség, ha a vásározó nem jelenik meg a kezdésre vagy ha a vásározót saját hibája miatt a rendezvényről kiutasítják!

Kérjük ezért mindenki minél hamarabb adja le jelentkezését, hogy garantálni lehessen helyét a vásárban! Elfogadott és visszaigazolt regisztráció nélkül ne induljon el senki a vásárba, mert a helyszínen már senkit nem áll módunkban beléptetni, illetve regisztrálni!

1 db árusító hely ára 40.000,- Ft (bruttó).  Sarok hely a dupla kipakolási felület miatt 55.000,-Ft (bruttó).

Kizárólag utalással lehet befizetni. Az utalásokat legkésőbb 2016. július 15-ig el kell indítani. Sajnos később már nem tudjuk fogadni az utalásokat, illetve a gyakorlat azt mutatja, addigra már nincs is hely!

A helyeket a befizetések sorrendjében jelöljük ki!
Kérjük, akik egymás mellé szeretnék kérni helyeiket, azok jelentkezésüket is egyszerre adják le, valamint egyszerre, egy összegben utaljanak!

helyszinrajz2016_uj

Jelentkezés menete:

Kérünk egy e-mailt a részvételi szándékról a kurultajvasar@gmail.com e-mail címre! Válaszként elküldjük a jelentkezési lapot, melyet kitöltve kérünk visszajuttatni. Ha a jelentkezést elfogadjuk, küldjük a bankszámla számot!

Amint erre a számlaszámra megérkezik az utalás, az utalás sorrendjének megfelelően megkapja a vásározó a helyének sorszámát, amit majd a vásárban elfoglalhat! Az utalás beérkezése számít érvényes regisztrációnak!

A helyszínre a vitás kérdések elkerülése végett mindenki hozza el az általunk küldött visszaigazolást, vagy a banki utalásának másolatát! Az elutalt összegekről kiállított számlát a helyszínen adjuk át a résztvevőknek.

 

KÉZMŰVESEK, ÁRUSOK SZERVEZŐ:
FEKETE LÁSZLÓ
kurultajvasar@gmail.com