Beszámoló a History and Culture fesztivál magyar győzelméről + képek

Nagyjából egy hete számoltunk be az Asztanában, Kazakisztán fővárosában lezajlott nemzetközi népzenei fesztiválról, melyen magyar együttes lett az első helyezett. A History and Culture fesztiválon 16 országból, főként rokon zenei kultúrákból meghívott nemzetek népzenészei mérték össze tudásukat. Most a Magyar Turán Alapítvány rendezvényein többször fellépő, magyar dudán muzsikáló Tóth Zsombor zenész beszámolóját olvashatják el a magyar győzelemről.

History and Culture

Szeptember első hetében került megrendezésre Astanában, Kazakisztán fővárosában az első nemzetközi népzenei fesztivál. Hazánkat kifejezetten erre a versenyre alakult zenekarunk képviselte: Bella Péter tekerős, Mátéffy Gyula kobzos, Újj Zsombor hegedűs és Tóth Zsombor dudás, illetve Palcsó Tamás énekes. A versenyre 16 országot hívtak meg, akik ének, tánc, és zenekari kategóriákban nevezhettek.

koncert

Megérkezésünk után pár órával rögtön elkezdődtek a programok, a felkészítések a műsorra. Az ünnepi nyitó vacsora után, éjszaka, amikor végre szabaddá váltunk, összegyűltünk ismét, hogy sokadszorra is elpróbáljuk a műsorunkat. A szálloda személyzete nagyon készségesen adta át a termeit az éjszakától virradásig tartó magyar népzenének. Másnap, a verseny első fordulója után meghívást kaptunk az asztanai rádióba, ahol lehetőségünk volt a magyar népzene bemutatására. Az interjúban igyekeztünk kiemelni azokat a közös pontokat, amik zeneileg is összekötnek bennünket. Ennek érzékeltetésére a műsor zárásaként eljátszottuk azt a versenyre írt dalunkat, ami egy magyar és egy kazak népdal egymásba fonódása.

zeneles

A harmadik napon, a verseny második fordulója után, este volt a verseny ünnepélyes zárása. A közönség szeretetéből és a zsűritagok kitüntetett figyelméből éreztük, hogy jó esélyünk van akár a győzelemre is. Mégis a nyelvi nehézségek miatt – mivel orosztudásunkra a tudás szó nem méltó – a várakozás még nagyobb feszültségben telt. Boldogan lélegeztünk fel, mikor az első helyre bennünket szólítottak. Mindenki velünk együtt örült, és elkezdődött a közös ünneplés. Ezután egy napunk volt már csak Astanában, amit a Spirit of Tengri fesztivál rendezőivel, egy kazak barátunk otthonos klubjában töltöttünk. Zenéltünk, beszélgettünk, táncházat tartottunk az ottani barátainknak és az általuk meghívott vendégeknek.

asztana

Mindannyiunk számára maradandó élményt nyújtott a Kazakisztánban töltött idő, amire azóta is sokat gondolunk. A közös programok alatt maradandó barátságokat kötöttünk a többi fellépővel és azokkal az emberekkel, akik segítettek nekünk a fordításban és igyekeztek minden kívánságunkat teljesíteni. Reméljük, hogy a jövőben lesz alkalmunk újra ellátogatni, erősíteni és fenntartani a jó kapcsolatunkat.