III. Ősök Napja – Színpadon: a Rejtező és a Hajdux zenekarok

Az Ősök Napja főképp a Kárpát-medencei magyarok ünnepe, ezért kifejezetten a magyar népzenei hagyományok bemutatását tűzték ki célul a szervezők, így az ünnepen elsősorban magyar népzenei és néptánc produkciókat hallgathat meg a kilátogató közönség. Most a bugaci ünnepen fellépő két zenekart ajánlunk az ünnepre kilátogató közönség figyelmébe. A Rejtező és a Hajdux együttesek népzenei alapokon nyugvó, de modernizált dallamokon is megszólaló zenekarok.

Rejtező plakát, Ősök Napja 2015

A Rejtező Zenekar 2009. októberében alakult andornaktályai, egri és Eger környéki zenészekből. Nevük az egykori táltos hagyományra, a révülésre utal (Magyar Néprajzi Lexikon: rejtezés →révülés), a táltosok sokrétű tevékenysége pedig gyakran zeneszó mellett zajlott („síppal, dobbal, nádi hegedűvel”). Mai világunkban az évszázadok alatt tökéletesre csiszolt népdalainkra is jellemző a rejtezkedés-rejtőzködés, hiszen mindennapjainkban alig vannak jelen, mégis ott rejtőznek a mélyben, és búvópatakként törnek a felszínre. A zenekar szeretné azt érzékeltetni, hogy ősi népdalaink szervesen be tudnak épülni korunk hangzásvilágába, igazodni tudnak a mai igényekhez is. Zenéjükben tehát az autentikus népzenéhez nyúlnak vissza, melyet modern hangzással és stíluselemekkel vegyítenek. Dalaikban megjelennek a jazz, rock és blues motívumai. Hangszereik közt megtalálhatók a hagyományos magyar népi hangszerek: furulyák, citera, tárogató, hegedű, de nem nélkülözik a modern zene eszközeit sem: basszusgitár, elektroakusztikus gitár, dob.

hajdux_001

A  Hajdux zenekar középkori tánczenét játszik – középkori hangszereken.
Az évszázadok óta használt historikus és népi hangszerek a mai kor zenei kihívásainak is megfelelnek, ha értő kezekben szólalnak meg. A zenekar tagjai, gyakorlott mesterekként, méltó módon szólaltatják meg ritka hangszereiket. Az ősi bőrdudák mellett az 1000 éves tekerőlant, a koboz, a dob adja a kíséretet a régi énekekhez, a táncdallamokhoz. Koncerteken, táncmulatságokon az elmúlt századok slágereit, táncdalait szólaltatják meg, mai kortárs zeneművekkel színesítve.