III. Ősök Napja – sajtótájékoztató és programismertetés a kecskeméti Cifrapalotában

Július 23-án csütörtökön, Kecskeméten a Cifrapalotában tartották meg a 2015. évi Ősök Napja ünnep regionális sajtótájékoztatóját. A Bács-Kiskun megyei közgyűlés biztosította a Cifra palota termét, ezzel támogatva a sajtótájékoztató megrendezését. A tájékoztatón a színes programokat mutatta be Bíró András Zsolt a Magyar -Turán Alapítvány elnöke, az Ősök Napja főszervezője. Az alapítvány szervezési igazgatója Varga Zoltán, az ünnep technikai megvalósításáról beszélt. Kiskunfélegyháza alpolgármestere Rosta Ferenc beszédében kiemelte, hogy Kiskunfélegyházáról is egyre többen érkeznek Bugacra, a város évek óta partnere a Kurultájnak és az Ősök Napja ünnepnek, és egyre erősödik az együttműködés a rendezőkkel. Szabó László Bugac polgármestere a tábor építését és a helyszín megfelelő biztosítását emelte ki beszédében.

 

Sajtótájékoztató Kecskeméten: Szakács Árpád, Bíró András Zsolt, Rosta Ferenc, Szabó László, Varga Zoltán

Sajtótájékoztató Kecskeméten: Szakács Árpád, Bíró András Zsolt, Rosta Ferenc, Szabó László, Varga Zoltán

 

Száznál több jurtából álló sátortáborral, félszáznál több programmal, a korábbiaknál családbarátabb infrastruktúrával, több száz hagyományőrző bemutatóival és egy páratlan kiállítással százezernél több látogatót várnak a szervezők az idei, sorrendben immár harmadik Ősök Napja rendezvényeire augusztus 14. és 16. között Bugacon.
Bíró András Zsolt, a szervező Magyar-Turán Alapítvány kuratóriumi elnöke a Kárpát-medence legnagyobb hagyományőrző seregszemléjének nevezett esemény csütörtöki beharangozó sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: az eseménnyel szeretnének hozzájárulni „a magyarság valódi történetével jobban egybe eső, korszerű őstörténeti kép kialakításához”.
Ennek jegyében a szervezet célja tudományos-ismeretterjesztő programokkal bemutatni kultúránk gyökereit és egyedülálló értékeit, az Ősök Napja megszervezésével pedig megünnepelni, hogy őseink birtokba vették, megőrizték és ránk hagyták ezt a hazát – tette hozzá.
Bíró András Zsolt kiemelte: az évről évre hatalmas érdeklődéssel kísért program egyik leglátványosabb elemének ígérkezik a lovas íjászsereg bemutatója és az ezt követő, Keleti vihar elnevezésű monumentális csatajelenet. A tavalyi Kurultajhoz hasonlóan ezúttal is felállítják a világ legnagyobb jurtáját, az Attila-sátrat, ahol ismét látható lesz Kertai Zalán grandiózus, Hunok bejövetele című festménye. Emellett egyedülálló hun régészeti és antropológiai tárlatot is bemutatnak a Magyar Természettudományi Múzeum, valamint a kecskeméti és kiskunfélegyházi múzeumok együttműködésével Ősök arcképcsarnoka címmel, melynek részeként most először láthatnak az érdeklődők egy besenyő harcos koponyája alapján készült rekonstrukciót.

IMG_5269

Varga Zoltán a Magyar-Turán Alapítvány technikai igazgatója a háromnapos rendezvényről elmondta: a látogatók szokásos szombati tumultusát csökkentve már péntektől várják a több napra érkezőket. Jelezte: bővülnek az ülőhelyek és a hosszabb ideig maradókra gondolva még családbarátabbá igyekeznek alakítani a helyszínt egyebek mellett a kemping otthonosabbá tételével, a hulladékszállítási kapacitás bővítésével és zuhanyzási lehetőség biztosításával.
A tájékoztatón Szabó László, Bugac polgármestere arról beszélt, hogy két hete dolgoznak az előkészületeken és elkezdték a több mint száz jurtából álló tábor kiépítését. Úgy vélte: a Kiskunsági Nemzeti Park területe és ezen belül a rendezvény közvetlen helyszínéül szolgáló Bugacpuszta ezúttal is ideális és hiteles „díszletet” biztosít majd az Ősök Napja programjaihoz.
Az esemény fővédnöke Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke.

kurultaj.hu / MTI