Először szerepelt magyar csapat a Türk Világ Gyermekei Fesztiválon

Május 30-án ért véget a Türk Világ Gyermekei Fesztivál Isztambulban. A 21. alkalommal megrendezett nemzetközi népzenei és néptánc fesztiválon idén először lépett fel magyar csapat. 

türk_plk

Egy gyermek születése pillanatában szinte korlátlan lehetőségek állnak előtte. Aztán ahogyan nő és szerez egyre több tapasztalatot, ismeretet a világról, úgy lassan kialakul, hogy felnőttként milyen pályát választ. A Magyar-Turán Alapítvány a tapasztalatok megszerzését, a gyermekek ismereteinek bővítését is a maga szerény módján próbálja segíteni. Ennek eredményeképpen május utolsó hetében magyar néptáncos fiatalok egy csoportja vehetett rész Isztambulban a Türk Világ Gyermekei népzenei és néptánc gyermek fesztiválon. Az egy hetes program során a gyerekeket a törökországi Türk Világ Kutatása Alapítvány (Türk Dünyası Arastılmaları Vakfı) látta vendégül.

felv

A program során volt alkalmuk a bugaci és kiskunfélegyházi fiataloknak megismerkedni a hasonló korú, 24 országból érkezett gyerekekkel és felfedezni Isztambult és környékét. Mindannyian gazdagabbak lettek egy élménnyel. Ha közülük néhányan ennek hatására elkezdenek török nyelvet tanulni, már sokkal többet kaptunk, mint egy élmény. S ha ennek hatására néhányan az orientalisztika vagy a turkológia irányába tanulnak tovább, lehet, hogy majd közülük kerül ki egy újabb híres kutató, aki folytatja Kőrösi vagy Vámbéry munkásságát. Mindannyiunk javára.

csop

A régi, lovasnomád népek mai utódai zömében türk nyelvű népek. E hun, türk tudatú népek modern kori közeledése 2008-ban, az első magyarországi Kurultaj – Törzsi Gyűlés megtartásával vette kezdetét. Először ezen vett részt a legtöbb, lovasnomád kulturális gyökerekkel rendelkező nemzet. Azóta ezek a kapcsolatok folyamatosan bővülnek. Tavaly Magyarország megfigyelői státust kapott a Török Nyelvű Népek Parlamenti Közgyűlésében, idén januárban pedig a Türk Világ Kulturális Fővárosa rendezvény vette fel tagjai közé hazánkat. A Türk Világ Gyermekei Fesztiválon is először szerepel magyar csapat.

scsarn

A Türk Világ Kutatása Alapítványt professzor Dr. Turan Yazgan alapította.Az alapítvány tevékenysége a török őstörténet kutatása, a türk népek zenéjének, népművészetének bemutatása, török nyelvű oktatás megszervezése külföldön, Török Ifjúsági Világtalálkozó szervezése, Türk Világ Gyermekei fesztivál szervezése, Türk Világ Színház létrehozása, Könyvek és kiadványok készítése, kiadása és terjesztése. Kirgizisztánban és Azerbajdzsánban saját egyeteme van. Az alapítvány a felsorolt tevékenységekhez nyújt anyagi támogatást. Bevételei nem pártok támogatásából, hanem egyrészt állami forrásokból származnak, másrészt a tevékenysége önfenntartó.

 kaz

A Türk Világ Gyermekei fesztivál

Minden évben megrendezik. Egy hetes fesztivál, melynek során a világban élő török nyelvű népek gyermekei találkoznak, bemutatják néptáncukat, népzenéjüket, népviseletüket. Megismerkednek egymással és a török házigazdákkal. Az ünnep 3 részből áll: Felvonulás, Ünnepi előadás, Török Világ Gyermekei Énekverseny.

 fellep

 

gala

 

 

fotók: turan.org.tr, Türk Dünyası Arastılmaları Vakfı, Ahmet Açikgöz