Téli Napforduló – Karacsun ünnepünk – INFORMÁCIÓK

A Magyar Turán Szövetség 2014. december 21-én, vasárnap tartja a Karacsun – Téli Napforduló ünnepét. Szövetségünk központi ünnepsége idén a Velencei-tó partján, Gárdonyban lesz megtartva. Szép programok kíséretében délutántól közösen ünneplünk, majd együtt virrasztjuk át az év leghosszabb éjszakáját. A téli hidegben fűtött jurták várják az ünnepségen résztvevőket.

Utazási információk:

Vonattal érkezők figyelmébe!

A Karacsun ünnep a mellékelt térképen jelzett helyszínen Gárdonyban lesz megtartva az Üdülők útja – Zsinór utca kereszteződésénél kezdődő füves vízparti területen. A Budapest – Székesfehérvári vonatról azonban az agárdi állomáson kell leszállni! Az ünnep helyszíne az állomástól pár perces rövid sétával elérhető, körülbelül 200 métert kell a tópart felé Budapest irányába gyalogolni.

Felhívnánk a Napfordulós ünnepre érkezők figyelmét a réteges öltözködésre, főleg kisgyermekek esetében! A Karacsun helyszínén felállítunk 2 nagy méretű fűtött jurtát, azonban a programok, a szertűz és a szertartások hajnalig a szabadtérben lesznek lebonyolítva, ezért kiemelten fontos a meleg és réteges öltözet viselete.

A programokról tájékozódhat előző írásunkban:

http://kurultaj.hu/2014/12/teli-napfordulo-karacsun-unnepunk-gardonyban-2014-xii-21-2/ 

Szeretettel várjuk minden magyar testvérünket és szívesen látjuk a jó szándékú érdeklődőket!

Magyar Turán Szövetség

1497672_649072088467991_1408421054_n

karacsun 2014