Kiállítások a 2014-es Kurultajon

Az idei évben megrendezett Kurultaj Magyar Törzsi Gyűlésen különleges kiállítás-együttest tekinthetnek meg az ünnepre kilátogatók. Az egyedülálló tárlatok központi eleme az „Atilla Sátra” elnevezésű hun korszakot bemutató régészeti és antropológiai kiállítás lesz. Az óriásjurta mellett az „Ősök Sátrai” jurtákban megtekinthetik a Belső- és Közép-Ázsiából a Kárpát-medencébe eljutó, majd itt letelepedett lovas-nomád népek örökségét. A tárlatokon megcsodálhatják a szkíta, szarmata, avar, hun és a honfoglaló magyar nép régészeti és antropológiai leleteit.

Az „Atilla Sátra” óriásjurta ünnepélyes megnyitója szombaton, 11 óra 30 perckor veszi kezdetét, ahol a megnyitóbeszédet Mukhamediuly Arystanbek a Kazak Köztársaság kulturális minisztere tartja. A magas rangú diplomata kifejezetten a Kurultaj ünnepére érkezett hazánkba, hogy részese legyen a turáni rokon népek legnagyobb ünnepének.

A nagyszabású régészeti és antropológiai tárlatok mellett, a rokon népek is kiállító jurtákkal készültek az ünnepre. Többek között megtekinthetjük majd a kazakok jurtáját, lesz mongol képzőművész kiállítása. A Türkmének Jurtájában – amely onnan ismerhető meg, hogy náddal van körbekerítve a pusztai homokviharok ellen – etnográfiai kiállítást tekinthetünk meg, melyben a Türkmén Nemzeti Múzeum két munkatársa gazdagon díszített türkmén népi viseleteket, ékszereket, használati tárgyakat fog bemutatni.

Türkmén jurta

Türkmén jurta – náddal körbevéve

Hun kiállítás

Atilla Sátrában eredeti hunkori koponyák – közöttük mesterségesen torzítottak is láthatók lesznek, valamint viselet és fegyverzet rekonstrukciók mellett, használati és kultikus tárgyak is a kiállítás részét képezik majd. A jurta központjában a legnagyobb, 40 cm átmérőjű, és eredetileg egy méternél magasabb, Szolnoktól nem messze, Törtelen előkerült üst látható majd. A rekonstruált törteli üstnek a különlegessége az, hogy az üst rekonstruálása – a kísérleti-régészet szép példájaként – az eredetihez közelálló bronzöntési eljárással készült.

hun kiállítás

A vörös gránitkővel berakott díszítés kedvelt volt a hun korszakban

Többek között itt tekinthetjük meg az  aranyozott díszítésű íjat, hun kardot és tőrt, lószerszámokat (szügyelő, díszített lókantár) és hunkori viseleteket (selyemruha, csizma). Azonban a legérdekesebbnek a régészeti leletek alapján rekonstruált teljes vezéri páncél ígérkezik.

A Kárpát-medencei népek viseletére csupán öltözetük maradandó elemeiből lehet következtetni. A  rekonstrukcióra csak nagyon óvatosan, Eurázsia szárazabb éghajlatú tájairól ismertté vált leletek alapján tehet kísérletet a kutató. A kiállított rekonstrukció az eurázsiai sztyeppén, Kínában, illetve Kelet-Ázsiában általánosan használt páncél- és sisaktípuson alapul. Fő irányadó leletként az orlatti (a mai Üzbegisztán területén található) lemezeken látható ábrázolásokat vették alapul.

A hun antropológiai részben több korabeli hun koponyát – köztük 3 torzítottat – tekinthetünk meg, illetve egy hun-kori tudományos antropológiai arcrekonstrukciót láthatunk.

Ősök Sátrai kiállítások

A szkíta kiállításon korabeli használati tárgyak és viseletek lesznek láthatóak. Megtekinthetünk szkíta edényeket, testpecsételőket, ékszereket és fegyvereket. A szkíta tárlatból kiemelendő a bátmonostori fegyverlelet. A Bátmonostoron nemrég előkerült szkíta fegyverarzenálba tartozik egy szkíta rövidkard, egy vas hüvelyvég, hosszú köpűvel ellátott vas lándzsahegy, vascsákány és fokos.

A szarmata kiállításon agyagedények, fegyverek, ékszerek lesznek láthatók. A tárlatból kiemelkedik a szvasztika-, illetve sárkánydíszes hun-kori szarmata tál.

Az avar tárlatban a korai és késő avar korszak elevenedik fel. Itt övdíszeket, fegyvereket, agyagedényeket tekinthetünk meg A kiállításrészben kiemelendő a Petőfiszálláson előkerült kora avar-kori vezéri kard és övveretek. Megtekinthetünk még egy kora avar-kori páncélos harcos páncélrekonstrukcióját, a magas rangú katona sisakját és mellvértjét.

A magyar nép honfoglalás-kori kiállításán többek között érdemes lesz megcsodálnunk az aranyozott ezüst övvereteket, lószerszámokat. Honfoglalás-kori használati tárgyakat, agyagedényeket is láthatunk. Megtekinthetjük a díszes veretekkel és kiemelkedő szépségű szíjvéggel ellátott kunadacsi fegyverövet is.

Az Ősök Sátrai antropológiai tárlatában az avar korszakból a kunbábonyi kagán sír leleteit tekinthetjük meg. Láthatunk olyan avar koponyaleleteket is, melyek a laikus szem számára is jól érzékeltetik a Kárpát-medencébe vándorló nép ázsiai gyökereit, ami a kiállított tudományos arcrekonstrukciókon még inkább szembetűnik.

Kurultaj kiállítas

A magyar honfoglalás-kori antropológiai tárlaton testközelből pillanthatjuk meg őseink hiteles portréját, rekonstruált arcát és eredeti vonásaikat. Bene Vitéz arcrekonstrukciója, bemutatja nekünk azt az előkelő harcost, aki feltételezhetően részt vett a 899-es itáliai magyar hadjáratban, ahol elődeink a Brenta-menti csatában tönkreverték a háromszoros túlerőben lévő Berengár király hadseregét. Megtekinthetjük a korszak sebészeti csodáját – a magyar koponyaleletekre jellemző -koponyalékeléseket. A bemutatott honfoglalás-kori eredeti trepanált koponyák között vannak gyógyító és kultikus, szimbolikus lékelésűek is.

A kiállítás komplexum berendezésében részt vett a budapesti Magyar Természettudományi Múzeum, a Kecskeméti Katona József Múzeum, a Móra Ferenc Múzeum – Szeged, a Munkácsy Mihály Múzeum – Békéscsaba, a kiskunfélegyházi Kiskun Múzeum, és a Thorma János Múzeum Kiskunhalas.

A Kurultaj Magyar Törzsi Gyűlés ünnepe és a kiállítás is ingyenesen látogatható.

Jöjjön el, nézze meg Őseink hagyatékát, emlékezzünk méltósággal nagy Őseinkre és adózzunk tisztelettel sorsfordító tetteik előtt!

 Bene_kurultaj