Napi aktuális: Készülődés a legnagyobb lovas hagyományőrző ünnepre – filmriport

“Készülődés a legnagyobb lovas hagyományőrző ünnepre” – címmel az Echo TV Napi aktuális műsora, 10 perces műsorblokkban mutatta be a Kurultaj Magyar Törzsi Gyűlés ünnepét. A műsorban látható Kúl Bernadett műsorvezető riportja Bíró András Zsolt antropológussal, a Kurultaj főszervezőjével.

A Magyar Turán Alapítvány által életre hívott Magyar Turán Szövetség az idén augusztus 8. és 10. között rendezi meg a Kurultáj Magyar Törzsi Gyűlés ünnepét Bugacon, amely a Kárpát-medence legnagyobb hagyományőrző ünnepe és egyben a hun és türk tudatú népek legnagyobb találkozója.

 Kurultaj_seregszemle

„A Magyar Törzsi Gyűlésnek évek óta egy olyan koncepciója alakult ki, hogy egyrészt az nagy ősökre való emlékezést méltóságteljesen próbálja meg levezényelni. Meghívjuk mindazokat a hagyományőrzőket, akik az év más napjain is teszik a dolgukat, itt bemutatókat tartanak, elhozzák a saját jurtáikat, a családjukat, és akiknek van a saját lovaikat” – mondta el Bíró András Zsolt, a Kurultájt létrehozó Magyar Turán Alapítvány alapítója az Echo Televízióban.

A Kurultáj főszervezője nem fesztiválnak, hanem egy hagyományőrző rendezvénynek tartja a Magyar Törzsi Gyűlés ünnepét.

 A bugaci ünnepre 120 magyarországi szervezet és hagyományőrző egyesület kapott meghívást, ezen kívül keleti rokonnépek mintegy 30 delegációja is érkezik majd az eseményre.

A mostani rendezvény érdekessége a hun kort feldolgozó nagyszabású kiállítás lesz. Bíró András Zsolt közlése szerint a régészeti leltek alapján páratlan tárlatot tekinthetnek majd meg az érdeklődök. Erre az alkalomra készül egy panoráma kép is, amely a hunok bejövetelét fogja ábrázolni, ezt Kertai Zalán festőművész készíti el régészek segítségével.

http://www.echotv.hu/napi-aktualis-keszulodes-a-legnagyobb-lovas-hagyomanyorzo-unnepre