A világ legnagyobb jurtája a Kurultajon

A 2014-es Kurultaj Magyar Törzsi Gyűlésre, augusztus elejére, felépül a világ legnagyobb szétszedhető, természetes alapanyagokból készülő jurtája. Az „Atilla Sátra” elnevezésű óriásjurta a nomád tábor közelében, a jurta falu mellett az Ősök Sátrai között fog állni.

jurta_teto

A jurta a Kárpát-medencében birodalmat alapító Atilla nagyfejedelemnek állít emléket. A fősátor 20 méter átmérőjű és csaknem 7 méter magas lesz. Hasonló, vagy esetleg nagyobb, jurta formájú épületek már vannak a világban, azonban azok nem szétszedhetőek, így éppen a jurta lényegét nem őrizték meg. A Magyar Törzsi Gyűlésre felépülő építményünk e tekintetben is egyedülálló, mert szétszedhető és bárhol tetszőlegesen újra felállítható lesz. Csakúgy, mint annak idején a nomád hunok által épített jurták.

kapcsolo_elemekA jurtát a díszítése teszi még egyedibbé, melyhez a hun korból fennmaradt motívumok közül válogattak a készítők, amelyek részben arannyal festve, részben Nemes Sándor hejcei fafaragó mester keze által a fába faragva ékesítik az építményt. A nagy méretű jurta kivitelezésénél próbáltunk hűek maradni a történeti alapokhoz, így például a tartószerkezeti faelemek összekapcsolását a Kr.e. 220-as évekből, a Qin dinasztia idejéből, kínai forrásokból fennmaradt bronz csatlakozóelemek alapján tervezték meg.

Atilla jurtája két „kistestvére”, az egyenként 10 m átmérőjű Ősök sátrai által közrefogva kerül felépítésre a bugaci pusztában. A három jurtában megtekinthető lesz egy szkíta, szarmata, hun, avar, honfoglalás-kori magyar tudományos kiállítás, amely a Kurultaj ideje alatt lesz látogatható a nagyközönség részére.

Az óriás jurta nemcsak méreteiben és kidolgozásában lesz méltó Atilla nagyfejedelemhez, hanem berendezése révén is. Ebben kap helyet az eddig így egyben sosem látott hun kori régészeti és antropológiai kiállítás. Atilla Sátrában fegyverzet és viselet rekonstrukciók mellett eredeti hunkori koponyák – közöttük mesterségesen torzítottak is megtekinthetőek lesznek, ezenkívül kultikus és használati tárgyak is a kiállítás részét képezik majd.

 hun kiállítás Kurultaj

A fősátorban a kiállítás mellett, szakrális tér kialakítására is törekedtünk, ahol a belépő látogatók emlékezhetnek a Kárpát-medence központú európai Hun Birodalomra. A főbejárattal szemben Kertai Zalán festőművész impozáns, 22 méter hosszú és csaknem 3 méter magas festményét láthatjuk, amely a hunok bejövetelét ábrázolja.

 Jurta_vaz

A panorámakép Atillának és törzsszövetségében harcoló seregének állít emléket. A több, mint 50 négyzetméteres festményen megcsodálható lesz a hun sereg megérkezése a Kárpát-medencébe. Kertai Zalán festőművész munkáját régészek segítették, hogy a kiállításhoz igazodva, a látogatók lehetőleg a legpontosabb képet kapják a korabeli hunok viseletéről és megjelenéséről. A “Hunok bejövetele” emelkedett hangulatot fog biztosítani az Atilla Sátrának megtekintéséhez, és az ősi keleti pusztai életérzés átéléséhez.

hunkör2