Magyar győzelem a lovasíjász EB-n (EOCHA 2013)

2013. szeptember 25-27. között rendezték meg Törökországban, Usak városában a hatodik Nyílt Lovasíjász Európa Bajnokságot (European Open Championship of Horseback Archery). A bajnokságon 16 nemzet 49 versenyzője mérte össze a tudását. A budakeszi illetékességű Ruszák Mátyás győzelmével végződött a torna.

A magyar csapatok hagyományosan jól szerepelnek a lovasíjász versenyeken, hazánk sportnagyhatalomnak számít ebben a szép sportágban. Eddig a hat alkalommal megrendezett EOCHA bajnokságokból ötször indult el magyar csapat, és mind az öt alkalommal magyar győzelem született.

 

Az idei törökországi versenyen hazánkat Bakos Csenge, Gál Tímea, Gulyás László és Ruszák Mátyás képviselte. A lovasíjász verseny összetett elemekből áll. Négy versenyszámban lehetett versenyezni, ebből hármat kell választaniuk a versenyzőknek. A négy versenyszám a következő:

– a koreai – két, három és öt céltáblás pályákon, különböző szögben felállított célokkal 6 futam
– a magyar – három céltábla a pálya közepén, mint a Kassai-pályákon, 6 futam
– a lengyel – tereppálya, változatos célfelállítással, 3 futam,
– a török – három céllal, középen felállított póznán függőleges cél, 4 futam

Ezek teljesítése alapján hirdettek végül számonként eredményt és győzteseket, és a végén az összesítésben bajnokot. Ruszák Mátyás koreai stílusban első helyezést, magyar stílusban harmadik helyezést ért el, lengyel stílusban ötödik lett. Ezáltal az összesítettben megszerezte a végső győzelmet.

Tavaly augusztus 29. és szeptember 2. között Magyarországon, Verőcén rendezték meg az V. Nyílt Lovasíjász Európa-bajnokságot, melyet Kassai Lajos nyert meg. Akkor Ruszák Mátyás negyedik helyezést ért el. 2013. májusa óta Mátyás a híres Ópusztaszeri Akhal Teke Ménes lovascsapatának főállású tagja, a Történeti Emlékparkban pedig a lovasbemutatók egyik kulcsembere lett.

 

A tavalyi bajnoksággal kapcsolatban érdemes kiemelnünk azt a tényt, hogy amikor népes magyar mezőny indulhatott, tehát nem kellett a kiutazás tetemes költségeit állni, lehengerlő magyar győzelem született. A tavalyi magyarországi EB-n az összesített versenyszámokban az első négy helyezett magyar lett! Tekintsük meg a 2012-es verőcei EB összesített éremtábláját (első tíz helyezett):

 EOCHA 2012 results:

Country

Competitor

Korean

Hungarian

Nyilzápor

Polish

Total

Rank

Rank Korean

Rank Hungarian

Rank Nyilzapor

Rank Polish

Hungary Kassai Lajos

72,86

118,02

40,29

136,26

367,43

1

7

1

3

1

Hungary Szmrecsányi Márton

78,5

81,82

24,88

97

282,2

2

5

3

7

2

Hungary Vermes István

71,54

74,25

35,94

77,81

259,54

3

8

4

4

3

Hungary Ruszák Mátyás

86,82

65,32

46,26

59

257,4

4

2

5

2

12

Poland Osiecki Wojtek

77,27

61,61

48,72

63

250,6

5

6

6

1

10

Hungary Forgács Zoltán

67,99

87,12

11,74

73,67

240,52

6

10

2

16

5

Poland Piasek Michał

78,54

59,74

18,49

64

220,77

7

4

8

12

9

Romania Mihai Cozmei

89,46

60,31

33,81

33

216,58

8

1

7

5

18

France Descamps Robin

79,63

39,43

21,46

67,5

208,02

9

3

12

10

7

France Descamps Thierry

56,79

45,03

11,38

76,065

189,27

10

14

10

18

4

 

Érdemes a 2011-es lengyelországi EB eredményeit is áttekintenünk:

 

EOCHA 2011 results:
Champion of Europe 2011
1. Zoltán Forgacs HUN (on Al Johara)
2. Christof Némethy HUN (on Al Johara)
3. Christian Scholle-Prestin GER (on Fritz)
     

      Hungarian Style 
1. Zoltán Forgacs HUN (on Al Johara)
2. Christof Némethy HUN (on Al Johara)
3. Christian Scholle-Prestin GER (on Fritz)
     

      Korean Style 
1. Christof Némethy HUN (on Al Johara)
2. Mathiász Ruszak HUN (on Cykoria)
3. Michail Chozmei ROU (on Sajha)
     

      Polish Style 
1. Zoltán Forgacs HUN (on Al Johara)
2. Mathiász Ruszak HUN (on Cykoria)
3. Jens Vogt GER (on Tola)

EOCHA ranking 2011 
1. Zoltán Forgacs HUN
2. Christof Némethy HUN
3. Christian Scholle-Prestin GER
4. Mathiász Ruszak HUN
5. Jens Vogt GER
6. Diego Millius SUI
7. Norbert Spiess GER
8. Michail Chozmei ROU
9. Andrea Seidel GER
10. Michail Pisaek POL

 

Források: eocha.org, eocha.ijaszutja.hu, lovasok.hu, Budakeszi Hírmondó