Újabb Árpád-kori sírokra bukkantak Orosházán

Orosházán ismét bő leletanyagú Árpád-kori sírcsoportot találtak. A 60-80 épen maradt sír feltárása kiemelten fontos, hiszen a leletmentő munkára rövid határidő áll rendelkezésre. A pénteki sajtóhírek szerint vasárnapig kaptak engedélyt a feltáró munkára, ezért segítségkérő felhívás terjedt el az elektronikus médiákban. Felvettük a kapcsolatot a megyei szakemberekkel és  kiderült, hogy a  Nemzeti Erőforrás Minisztériuma közbenjárására még kaptak haladékot a helyi bányatársaságtól. A helyszínre érkező civil segítőkkel az összefogás megvalósult, a sírok régészeti anyagának kimentése után a leletek feldolgozása a közeljövőben megkezdődhet.

Az orosházi leletekről

Újabb Árpád-kori sírcsoportra bukkantak Orosháza határában földmunka közben, a régészeti munkálatok pénteken elkezdődtek, az előzetes felmérések szerint mintegy hatvan-nyolcvan épen maradt sírt tárnak fel – tájékoztatta az MTI-t az orosházi Szántó Kovács János Múzeum igazgatója.

    Rózsa Zoltán elmondta: a sírok 20-30 méterre találhatók attól az Árpád-kori településtől, amelyet Orosházán 2006-ban tártak fel. A mellékletek (ékszerek, egyéb tárgyak) nélküli, padmajos sírok a Kárpát-medencében egyedülálló temetkezési formát jelentenek. Különleges rituáléra utal az is, hogy a holttesteket a kiásott sír hosszanti oldalfalába vájt mélyedésbe fektették, a fejet déli irányba tájolták, hasonlóan a muzulmán népek temetkeztek.
Orosházán először 1997-ben bukkantak néhány épen maradt padmajos sírra, majd 2012-ben ugyanitt egy 20-30 sírból álló csoport került elő, a most feltárás alatt álló az eddigi legnagyobb sírcsoport az Árpád-kori temetőből.
A múzeum igazgatója a feltárt sírok jelentőségéről szólva kiemelte: mindezek újabb bizonyítékot jelentenek arra, hogy Orosháza területén az Árpád-korban virágzó élet volt. A 2006-ban feltárt Árpád-kori település területén megmaradtak az épületalapok, a korabeli eszközök. Több ezer állatcsont került elő, mindegyik kérődző állat csontja volt.

Az orosházi Árpád-kori sírok feltárása / MTI Fotó: Rosta Tibor

 

Segítségkérés – civil összefogás

Felbecsülhetetlen leletek megmentéséért dolgozik Rózsa Zoltán múzeumigazgató és munkatársai, és ehhez kértek segítséget. Csaknem napra pontosan egy éve 38 épen maradt 1000 éves sír megmentéséért fogtak össze, az orosházi régészek gőzerővel dolgoztak, aki pedig tudott, segített, hogy a szűkre szabott idő alatt minél több leletet megmentsenek a munkagépek pusztításától. Tavaly a leletek alapján a régészek arra a következtetésre jutottak, hogy káliz népesség hagyatékát találták meg.

Most lényegében ugyanez a helyzet, a  Szentesi úti homokbányánál újabb Árpád-kori sírokra bukkantak, a pénteki sajtóhírek szerint a régészek csak vasárnap estig kaptak haladékot, hogy feltárják a sírokat. Ezért több segítő kézre volt szükség. Több sajtóorgánumban megjelent a hír az önkéntesek mozgósításáról a hétvégére. Felvettük a kapcsolatot békés-megyei szakemberekkel és megtudtuk, hogy a Nemzeti Erőforrás Minisztériuma közbenjárásával még kaptak egy hetes haladékot a leletmentő munkálatok befejezésére. A helyi régészek köszönik az eddig jelentkező önkéntesek segítségét, azonban már nem várnak több munkás kezet. A civil összefogás megvalósult, így az értékes leletek biztonságba fognak kerülni. A sírokból előkerült csontanyagból antropológiai és genetikai vizsgálatokra mintavétel történik. A minták laboratóriumi feldolgozása után élesebb kép tárulhat elénk az orosházi Árpád-kori sírok pontosabb meghatározásához.

Az elsődleges vizsgálatok alapján Árpád kori muszlim sírokat találtak / MTI Fotó: Rosta Tibor

Kurultáj / MTI / BEOL