Meghívó hagyományőrző testvéreinknek!

Kedves Magyar Hagyományőrző Testvérünk!

Tudom, hogy téged is ugyanaz a szellem érintett meg. Ennek a szellemnek a leheletét már az őseink is érezték a végtelen füves pusztákon. Ez a határtalan erő a szabadság szelleme. A SZABADSÁG érzése hajtott, s emelt fel minket magyarokat évszázadokon át. Ezért dacoltak a harcos elődeink még a kilátástalan túlerővel szemben is. Az ő emlékük tartja a nehéz időkben is a lelket magyar testvéreinkben mindenütt a Kárpát-medencében.

Ezért van szükség arra, hogy törvénybe iktassanak egy olyan napot, amikor rájuk emlékezünk. S ezt nekünk, közösen kell elérnünk, a mi jogunk és kötelességünk, hogy az Őseinket méltóképp megünnepelhessük. Ránk maradt e feladat, mert mi vagyunk azok, akik nap mint-nap meghozzuk a magunk áldozatát, amikor munkától fáradtan, sokszor nélkülözve, családjainktól elvéve az időt, de jurtát veszünk, lovat tartunk, megtanuljuk a kézművességet, íjászatot, néptáncot és népzenét, messze idegenben kutatjuk őseink nyomát.

Rázzuk fel az elfásult nemzetet, mutassuk meg, hogy tudunk és akarunk méltósággal ünnepelni. Tartsuk meg a második Ősök Napját, ahol együtt fog ünnepelni és emlékezni a magyarság, és kiáll azon szándék mellett, hogy az Ősök Napja kerüljön be a hivatalos magyar ünneprendbe.

Tegyünk tanúbizonyságot róla, hogy a nemzeti hagyományőrzők megkerülhetetlenek Magyarország újjáépítésének kapcsán!

A magyar hagyományőrzők és a Kárpát-medence minden részéről érkező vendégek együtt emlékeznek a magyarság legnagyobb történelemformáló őseire és egyben mindenki a saját őseinek az emlékét is megidézi. Az Ősök Napja ünnepe nemzetrészeket, és generációkat kapcsol össze a hagyományok és a hazaszeretet mentén. A Magyar Turán Alapítvány évek óta minden energiájával küzd a magyar hagyományok megőrzéséért, őseink hagyatékának méltó bemutatásával pedig a nemzettudat erősítését kívánja elérni. A hatalmas munkával megvalósított ünnepségek a magyar összefogás élő, működő példái. A közéletben, oktatásban és a médiákban uralkodó ”magyar szkeptikus” jelenségeket csak több területen megvalósuló hosszú távú, valódi és elszánt összefogással lehet visszaszorítani. A hagyományőrző társadalom példamutatása az élet minden területére kihat, ezért jöjjünk el a nagy közös ünnepünkre, így megmutathatjuk a Világnak, hogy milyen sokan vagyunk, akik együtt, összefogva, fel tudjuk építeni a jövő működő, erős és büszke Magyarországát!

Magyar testvéri szeretettel hívunk mindenkit a nagy közös ünnepre és a nagy ősökre való méltó megemlékezésre a Bugac melletti pusztákra, 2013. augusztus 9-10-11-én az Ősök fájához!

Az Ősök emléke vezessen minket a nemzet felemelkedésének útján:

”Habár nappal a csillagok nem látszanak, tudod, hogy ők mindig ott ragyognak az égen”

Testvéri szeretettel:

Magyar Turán Alapítvány