Bíró András Zsolt kapta meg először a Pongrátz Gergely díjat

A Pongrátz Gergely – Érdemkereszt Díjat elsőként Bíró András Zsolt  (a Magyar Turán Alapítvány elnöke) kapta a széleskörű, főként antropológiai és genetikai kutatómunkája elismeréséül. A pártoktól független, példaértékű munkássága jelentős előrelépést jelentett a kommunista diktatúrákban ideológiai alapon cenzúrázott és manipulált, majd a rendszerváltás után is méltatlanul elhallgatott magyar őstörténeti kutatás tárgykörében.

 A díjat a Gyarapodó Magyarországért Alapítvány a Jobbik pártalapítványa azért alapította meg, hogy mindazok teljesítményét elismerje, akik példaértékű fáradozásukkal kiemelkedő tevékenységet fejtettek ki a magyarság felemelkedéséért, nemzeti identitásának ápolásáért és függetlenségének előmozdításáért.

Bíró András Zsolt beszéde a Pongrátz Gergely - Érdemkereszt díj átvételekor

 Bíró András Zsolt kutatásai, és ezek tudományos eredményei, az általa szervezett rendezvények és szakmai fórumok hozzájárultak ahhoz, hogy az utóbbi évtizedek legnagyobb lendületét vegye a magyar őstörténet-kutatás. Európa legnagyobb lovas hagyományőrző rendezvénye a Kurultáj megálmodója és főszervezőjeként érdemi lépéseket tett a magyarság identitásának megerősítésére. Kiemelkedő szervező munkát fejtett ki a kárpát-medencei magyar nemzetrészek összefogása, valamint a magyarság valós őskultúrájának méltó bemutatása és megőrzése érdekében. A Kurultáj és Bíró András Zsolt személye mostanra a keleti nyitás politikájának nemzetközileg is elismert szimbólumává vált. Ezenkívül, a napi közéletben is következetesen képviseli a magyarság érdekeit, például Bíró András Zsolt részt vett és felszólalt a kommunista káderek, vérbírák, illetve vérügyészek házánál tartott tüntetésen is. Bíró a munkáját a magyarság felemelkedésének érdekében, az érdemkereszt névadójának – Pongrátz Gergelynek – a szellemiségében végzi.

A Pongrátz Gergely - Érdemkereszt díj oklevele

 Szombat délután a Jobbik Magyarországért Mozgalom évadnyitó rendezvényén a színpadra lépő Bíró András Zsoltot vastaps fogadta. Az érdemkeresztet Vona Gábor és Murányi Levente adta át.Bíró András Zsolt a díj átvétele után elmondta: szívből kívánja, hogy a felnövő generációnak legyen egy szebb magyar jövője „A nagy magyar nemzet történelemformáló hősei beírták magukat a világtörténelem lapjaira, Ők fényessé és megbecsülté tették a magyar nevet. A sok magyar történelmi csillag között az egyik ilyen fényes csillag Pongrátz Gergely volt. Most Pongrátz Gergelytől átvesszük a fáklyát, és a magyarság felemelkedéséért dolgozunk” – mondta. Ehhez Bíró szerint a kezdő lépés az, hogy saját magunkat kell megerősíteni, megismerni azt, hogy mi a magyar hagyomány, és mi az, hogy magyar. „Nem valami ellen kell magyarnak lenni, hanem önmagunkért. Ez egy hosszú küzdelem lesz, melyet sok fronton kell megvívni”. Bíró András Zsolt erre a harcra szólít fel minden magyar embert. Most kell bátornak lenni, de okosan-figyelmeztetett a díjazott.

Bíró András Zsolt - Pongrátz Gergely Érdemkereszt díja