Most feltűnik …a Bazargyuzi mindent maga alatt hagyó legmagasabb orma. Nem képzelhetünk el vadabb és szebb látványt az észak felé leszegő, jéglepte hegyfalaknál… Hatalmasan vonzott magához a mindenen uralkodó óriási csúcs. Egyetlen vágyam volt: rátenni a lábamat a remek hegytetőre. Feledtem a tudományos kutatást és minden más célt.”
Déchy Mór (1851 – 1917)
1902. július 31. 10:35
110 évvel ezelőtt, 1902 nyarán jutott fel Azerbajdzsán tetejére, a jég födte Bazargyuzi csúcsra Déchy Mór. A pesti születésű, kiváló neveltetésben részesülő, későbbi geográfus-hegymászót jogásznak szánta családja. Hegymászó szenvedélye 18 éves korában döntötte el sorsát, ekkor vett részt első expedícióján a Svájci Alpokban. 20 évesen már feljutott a Mont Blanc-ra, és zsenge 21 éves életkora ellenére, ott volt a Magyar Földrajzi Társaság alapítói között. Első ázsiai útjára 28 éves korában vállalkozott: Kőrösi Csoma Sándor sírjához zarándokolt el Dardzsilingbe. A rendkívüli akaraterejű nyelvész kutató nyomán járva, kevéske híján végzetében is osztozott, hiszen hat héten át haldokolt maláriában (K.Cs. Sándor maláriában hunyt el).
1884-ben szervezte első Kaukázus expedícióját. Az Elbrusz megmászása után egész életét (és családja vagyonának jelentős részét) a Kaukázus feltárásának szentelte. 18 év alatt 7 expedíciót vezetett, bejárva a hegység központi vonulatainak mindegyikét. Hetedik és egyben utolsó kutatóútján jutott fel Azerbajdzsán tetejére. 1902. július 3-én, reggel 10:35 perckor – ahogy könyvében ki is emelte ezt.
A Kaukázus szerelmesének munkássága
Déchy a magyar mellett, angol- és német- nyelven is számos színvonalas publikációt adott ki a Kaukázusról. Kaukázus (Kutatásaim és élményeim a Kaukázusi havasokban) c. munkája a mai napig is az egyik legátfogóbb leíró munka, amit valaha hegységről készítettek. Fotói a természetföldrajzi témák mellett néprajzi szempontból is egyedi értékeket őriznek.
Ferdinand von Richtofen professzor, a Német Földrajzi Társaság elnöke egyenesen azt állította, hogy Déchy tudományos írásainak köszönhetően a Kaukázus a legalaposabban feltárt, Európán kívüli hegységgé vált.1 kötetbe sűrített, nagyszerű fotókkal illusztrált könyve kitért a lánchegység geológia felépítésére, vízrajzára, glaciológiai folyamataira (felmérte a hegység valamennyi eljegesedett területét), de írt a Kaukázus növénytanáról, állatvilágáról, illetve természetesen az ott élő népekről is. Expedícióira több magyar tudósembert is magával vitt, akik sokban hozzájárultak a magashegységi környezet tudományos feltárásához. (Déchy Mórnak köszönhetően jutott el a Kaukázusba Lojka Hugó botanikus, Schafarzik Ferenc geológus, Papp Károly geológus vagy Hollós László botanikus) Munkásságáért a legjelentősebb földrajzi társaságok elismerését is kiérdemelte. A francia– és német- földrajzi társaságok mellett a Royal Geographical Society (Nagy-Britannia) is tagjai közé emelte, s ugyanebben az időben a Kolozsvári Egyetem díszdoktori címét is elnyerte. Gyűjteményének jelentős részét a Magyar Nemzeti Múzeumra, illetve a Magyar Kir. Földtani Intézetre hagyományozta, könyvtára a Debreceni Egyetemre került.
Feljutás Azerbajdzsán tetejére
110 évvel ezelőtti vállalkozása alkalmával Laczkó Dezsőt, a híres veszprémi geológus tanárt kérte fel, az expedíció gyűjtőmunkájának irányítására. (A nyaktörő terepen való előrehaladás biztosítása két tiroli hegyi vezető feladata volt.) 1902 július 25 én hagyták el a Dagesztánhoz tartozó Achti városát és 3 nap alatt érték el Azerbajdzsán határát.
A napi események megörökítését szolgáló soraiban Déchy szemléletes leírást adott az itt élő lezgi népről, megemlítve, hogy a lezgik a koreisiták utódainak (Mohamed próféta törzse) tartották magukat.
„Bizonyos jólét uralkodik náluk, amit a pompás legelőiknek s a juhtenyésztésüknek köszönhetnek. Sokan tudnak közülük olvasni, s a Korán parancsait szigorúan követik” írta a kaukázusi pásztornépről. Alaptáborukat 2.700 m magasságban verték fel. Itt már csak „esztenázó” pásztorokat láttak, akik még mindig az ősi jurtokat (jurtákat) használták a szélsőséges időjárás elleni hatékony védekezésre.
1902. július 30-án már 3.751 m magasságban sátoroztak, egy kövekkel borított jégmezőn (!). Innen már látni lehetett a mai Azerbajdzsán legmagasabb és talán legfestőibb hegyóriásait: A Sahdag 4.243 m magas „asztalát”, A Tufan dag (Viharhegy) 4.195 m magas csúcsát és a Bazarduzu oldalát.
„Ebben a hegycsoportban emelkedik utoljára magasan a hóhatár fölé a Kaukázus láncolata, mintha mégegyszer meg akarná mutatni uralkodói erejét, mielőtt belemerül az ide már oly közel eső Kaspi-tóba” jegyezte fel Déchy. A hóban, fagyban és jégen töltött napok nem törték meg az ekkor 51 éves „gleccserfelmérő” kutató felfedezői vágyát. A dualizmus korra oly jellemző eleganciával említi csak (s azt is csak egyszer) a nehéz körülményeket: „Míg ott feküdtem azon a kemény fekvőhelyen, a kellemesnek már éppen nem mondható hidegben, elgondolkodtam, hogy mennyire alkalmas egy ilyen szabadban való tanyázás a jégen, a fagyópont alá süllyedt hőmérsék mellett, hogy egész életünkre ellássuk magunkat azzal a bajjal, amit izületi csúznak neveznek.”
1902. július 31-én hajnali 5:00 órakor indult a sikeres csúcsmászás. Az időjárás kedvezett: A hőmérő higanyszála +3°C szökött fel, s kevesebb, mint egy óra alatt kifaragták a fagyott hóban a felfelé vezető lépcsőket. Azerbajdzsán tetején tiszta, részben felhős időjárás és teljes szélcsend (!) várta a magyar felfedezőt.
„10 óra 35 perckor július 31-én elértem a legmagasabb pontot…: messze célomat a hatalmas Kaukázus keleti végén. ..Elébb a rettenetes mélységbe tekintettem le, amely alattam terült el, aztán pillantottam a köröttem emelkedő hegyek világába. Emlékezetembe akartam kitörölhetetlenül a messzire terjedő körkép mélységes benyomását.” írta Déchy a csúcson töltött első percekről.
1 órás pihenőt töltöttek Azerbajdzsán tetején. Rövid ünneplésük során egy kis üveg sherry is előkerült az élelmiszeres zsákból… azután elvégezték a kötelező méréseket, kőzettani mintagyűjtést, illetve nekilátott a fotódokumentációk elkészítéséhez. Fényképei a legelsők közé tartoznak, amit valaha a Bazargyuzi-ról készítettek. (Lehet, hogy világelsőként fotózott itt? A téma kutatást igényelne.)
A Kuszár-csáj vidékén
Lefelé-jövet (talán a táj lírai szépsége miatt) a magyar felfedezők a Kuszár-csáj (Qusarcsaj a mai magyar nyelvű térképeken) völgyében haladtak Qusar, majd Xudat irányába, a Kaszpi-tenger partjára. Útjuk során több jurta telep mellett haladtak el a gazdag legelőkön, ahol a pásztorok fejcsóválva, s igen meglepetten szemlélték a kötelekkel, jégcsákányokkal és vasfogú bakancsokkal felszerelt fura urakat…
110 év elteltével a Kuszár-csáj festői vidéke és az innen nyíló gleccservölgyek váltak Azerbajdzsán elsődleges síparadicsomává. 2012-ben erre járva impozáns méretű (sőt meglepően impozáns méretű!) pályaszállások, sípályák és a hozzájuk tartozó infrastruktúra kiépítését láthatja a látogató, az örök hó borította hegyek lábánál. A valaha megközelíthetetlen hegyi falvakba mára több helyütt szilárd burkolatú út vezet, így elérhetővé válnak a felhőkbe épült néhai erődfalvak, mint pl. a festői Khinalug (Xinaliq).
Azerbajdzsán teteje a Bazarduzu –de méginkább annak festői magashegységi környezete, a jövőben egyre több és több külföldi látogató érkezésére számíthat. A látogatók között bizonyára megjelennek a magyarok is. Magyarok, akik elmondhatják: Déchy Mórnak köszönhetően ez a vidék nem is annyira idegen a számunkra. Sőt…nagyszerű művét fellapozva, egy kicsit ismerősként köszöntenek minket az égbeszökő ormok…
Gőgös Norbert
Fotók: Déchy Mór,Ministry of Culture and Tourism of the Republic of Azerbaijan,Gőgös Norbert
Forrás: Déchy Mór: A Kaukázus – Kutatásaim és élményeim a Kaukázusi havasokban, Athenaeum Irodalmi és Nyomdai Rt., Budapest 1907.
Balázs Dénes: Magyar utazók lexikona, Panoráma, Budapest 1993.
A cikkben felhasznált valamennyi fekete-fehér fotó és idézet Déchy Mórtól származik.