Az augusztusi Kurultajon ismét fellép a 2010-ben nagy sikert aratott Turan kazak zenekar. Az Asztanában alakult együttes, kazakisztáni és közép-ázsiai népzenét játszik. Műsorukban a Turáni-alföld népzenéjét mutatják be. A csapat több nagysikerű ázsiai és európai koncertet tud maga mögött, majd nagy költségvetésű történelmi filmekben is hallhattuk muzsikájukat felcsendülni. (Például a hazánkban is bemutatott Nomád című filmben.)
A „Turán” egy nemzeti, néprajzi örökséggel foglalkozó együttes, melynek célja , hogy megismertesse a fiatal nemzedékkel a kazak nép gazdag hagyományokkal rendelkező művészetét.
A Turán olyan tehetséges fiatalokat tömörítő zenekar, amely elkötelezett a múltból fennmaradt dallamvilág felelevenítésére és a jelenbe való átültetésre. Egyedülálló arculatot kölcsönöz számukra a művészileg finoman kimunkált dallam és hangszínvilág reprezentálása. Művészetük meghatározó eleme, hogy érzékeltessék a költészet, a drámai háttér és a tánc világának harmóniáját. Felelevenítik az ősi hangszerek hangját, összhangot keresve a jelen dallam- és hangszervilágával. Olyan melódiák után kutatnak, amelyek választ adhatnak a ma élő ember kihívásaira is. A torokhang sokféle változatát mutatják be, mint pl. a „kurkireme”és „kaliama” és a hangszerek hangját próbálják az emberi hanggal hasonlatossá tenni, mellyel az ősi zene lényegét ragadják meg. Kemény, kitartó munkájuknak köszönhetően,- kezdve a Kurmangazy Kazak Nemzeti Konzervatórium „kiscsoportos” növendékeiként majd végigjárva a nemzeti és nemzetközi helyszíneket- óriási népszerűségnek örvendenek a professzionális előadók körében, megteremtve önálló, népi, művészi hangjukat. Számtalan külföldi országban ismertetik meg a Kazak népzenét, úgymint, az USA-ban, Nagy-Britanniában, Németországban, Törökországban, Kínában stb. A Turán folyamatosan bővíti repertoárját a zene egyéb műfajain belül is, más előadókkal együttműködve. Jelenleg több, mint húszféle hangszeren játszanak, egy zeneszámon belül különböző hangszereket szólaltatnak meg egy időben, egy személyben.
