Jurtával táborozók figyelmébe: házirend

Hagyományőrzők, barátaink!

Bugac pusztán szeretnénk az idei Kurultaj ünnepét azzal is emelni, hogy egy különálló, elhatárolt területen egy jurta falut is felépítünk. Lehetőséget szeretnénk biztosítani minden csapatnak, akiknek van jurtájuk, hogy részt vegyen benne, azzal a kikötéssel, hogy az ide betelepedők elfogadják azokat a feltételeket, amelyekkel igyekszünk korhű hangulatot teremteni és egy fajta rendet fenn tartani. A táborban megjelenik a honfoglalók jurtája mellett a X. századi hadi tábor is, mely teljesen korhű életmódot mutat be. Itt kap helyet őseink hagyatéka, az Ősök Sátra kegyeleti jurta, benne szkíta, hun, avar és magyar régészeti leletekkel, őseink földi maradványaival. Aki jurtával érkezik, csak annak van módja ebben a táborban megszállni. Kérjük, a három nap alatt viselkedésével is legyen méltó őseink szelleméhez.

Akik komolyan veszik a hagyományőrzést, azoknak úgysem kell a figyelmét erre felhívnunk.

A táborról röviden

A tábor közvetlenül a küzdőtér mellett lesz. A küzdőtér egy kb. 100 méter átmérőjű aréna, itt fog zajlani az összes hagyományőrző bemutatója és a nappali programok java. A táborral szemben lesznek a lelátók, így az innen szemlélődőknek a táborral egy X. századinak tűnő hátteret tudunk adni. A tábor teljesen körbe lesz kerítve. A látogatók számára a tábor csak korlátozott időszakokban és részben lesz látogatható.

A táborban tervezünk zuhanyzási lehetőséget, mobil WC-ket, több közösségi teret. Esténként tűzgyújtás –szigorúan – egy helyen, ami körül el lehet beszélgetni, iszogatni.

A táborba csak előzetes regisztrációval lehet bekerülni. (Jurták és személyek száma, csapatvezető elérhetősége.) A megnevezett csapatvezető felel a csapata tagjaiért.

Kérünk mindenkit, hogy minden egyes jurtához hozzatok minimum két zászlót. Az egyik folyamatosan ki lesz tűzve a jurta bejárta mellé, a másikat vonuláskor viszitek magatokkal. Akkora zászlót hozzatok, amelyet egy ember erős szélben is tud vinni.

Táborba érkezés

Kocsival a tábor területére behajtani, augusztus 10-én, pénteken déli 12 h-ig lehetséges, úgy, hogy 13 h-ra már minden autó elhagyja a tábor területét.

Minden jurtának 13 h-ra állnia kell. Érkezéskor a kapuőrségnél kell jelezni, hogy jurtával érkeztetek. A jurtatáborba egyedi azonosító karszalaggal lehet csak belépni, ezeket a jelentkezéskor kapjátok meg.

Kérünk mindenkit, hogy a számára kijelölt helyet foglalja el. Azokat, akik egy helyen, vagy közel egymáshoz szeretnék felállítani a jurtáikat, kérjük jelezzék előre.

A táborból való elvonulást augusztus 12-én, vasárnap este a szertűz után lehet megkezdeni. Akiknek nem megfelelő ez a két időpont azokat kérjük, hogy a kempingbe menjenek megszállni.

Szervezők a táborban elhelyezett tárgyakért felelősséget nem vállalnak, a belépést igyekszünk kontrollálni, de többet nem tudunk vállalni.

Parkolás

A jurtatáborban csak a ki- és bepakolás idejéig lehet tartózkodni a gépkocsinak, egyébként a parkolóban kell elhelyezni. Az első belépéskor kap egy matricát, amivel ingyen parkolhat, és mozoghat a jurtatáborban.

Tábor rendje

Éjféltől reggel ötig a tábor területén csend van, erre felügyelni fogunk. Természetesen, aki szórakozni akar még, az kimegy a forgatagba a vásárosokhoz, enni-inni ilyenkor 10 h-tól 16 h –ig kinyitjuk a kapukat az érdeklődőknek, hogy megnézhessenek egy ilyen tábort belülről is. Minden jurtában, amelyiknek van belső berendezése, és amelyet be akarnak mutatni, egy fő a jurta lakóiból ott marad és vigyáz rá. A regisztráció során kérjük jelezzétek, hogy ha a jurtátokat szeretnétek bemutatni, mert ez is fontos szempont a szálláshelyek kijelölésénél. Aki nem akarja megmutatni a jurtabelsőjét, az tartsa zárva annak ajtaját.

A közös felvonulásra csak a táborlakók vonulhatnak be a küzdőtérre a tábor főkapuján keresztül, a kempingben lakók más irányból érkeznek be.

Az őrség 0-24 h-ig lesz. Ellenőrzik a belépőket és bent tartózkodókat, vigyáznak a jurta tábor rendjére.

Dohányzás csak és kizárólag a kijelölt helyeken lehetséges.

A tábor területén műanyag eszközök, üdítős palackok, mobiltelefonok, stb. használata tilos, jurtákban lehet, de azokon kívül nem. Kérjük szerezzetek be magatoknak fa, cserép, vagy fém evőeszközöket.

Alkohol fogyasztás 8-18 h-ig a tábor területén tilos. Ezen időszak alatt illuminált állapotú embert semmilyen körülmény között sem engedünk bent mozogni, csak aludni menni.

A táborban csak azok tartózkodhatnak a látogatási idők kivételével, akik karszalaggal rendelkeznek és hagyományőrző viseletben vannak.

Vendégek, látogatók csak 10-16 h-ig tartózkodhatnak a tábor területén.

A táboron belül egyéni tűzgyújtás, külön főzés nincs, kivéve az erre engedéllyel rendelkezők.

A táboron belüli viselet

Lehetőleg X. századi viselet, férfiaknál: saru vagy csizma, hosszú nadrág, ujjatlan vagy hosszú ujjú ing, vagy kaftán, süveg (korhű fejfedő), öv. Nőknél: saru vagy csizma, ing, nadrág vagy hosszú szoknya, vagy egész ruha.
Tilos bármilyen feliratos pólóban, strand papucsban, rövidnadrágban, farmerban, surda sapkában, cowboy kalapban, baseball sapkában stb. közlekedni.

Jurtával érkezők a jurtatáborban akkor állíthatják fel jurtáikat, ha elfogadják annak szabályait.

Bejelentkezés:

jurtatabor.kurultaj@gmail.com

Sasvári Attila +36-20-379-48-02