Elhunyt Karaul őrző táltos

Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy december 19-én délután Tokmak Karaul őrző táltosunk visszaadta lelkét a Teremtőnek.

Koppány nembéli Karaul Horvát fia János György, őrző Tokmak Karaul táltost öt éves korában választotta ki a dédanyja az őrző táltosi feladatra, és minden ismeretet átadott neki. A dédanya a nagyapjától tanult, az pedig szintén az őseitől. Így öröklődött nemzedékről nemzedékre a tudás. Horváth János a 43. táltos volt a családban.

Karaul már gyermek korában tisztában volt táltosságával, ennek megfelelően is élt. Meg is lett a következménye, 12 év börtönt kapott a kommunista érában.

Mindig is a magyarok ősei foglalkoztatták. Tatárvári birtokán kialakított szer-helyen minden szertartást úgy folytatott, mint több ezer évvel ezelőtt élt magyar ősei.

Övé volt az ősi napkereszténységnek a tudása, az ősi rovásunknak az ismerete, tudta, hogyan lettek az őseink napkeresztények, milyen régtől fogva, hány ága van az ősi fajtánknak.

Ő vezette a 2008-as magyarországi Kurultaj szertartását is.

Teste halott, de a lelke örökké él! A holnapi napforduló tüzénél emlékezzünk rá is.

 

Varga Zoltán
A Magyar-Turán Alapítvány alapítója